Oldal kiválasztása

Háromszáz műtárgy a kalapács alatt

Szerző: | 2016-07-17.

Neves klasszikus és kortárs alkotók képei a Vaszary Galériában. Háromszáz műtárgy az árverésen, a legdrágább tétel Ferenczy Károly festménye, 13.5 millió a kikiáltási ára.

A Pintér Aukciósház hatodik alkalommal rendezi meg nyári árverését a városban. Balaton, nyár, szerelem mottóval 140 millió forint összértékben háromszáz műtárgyat, köztük mintegy kétszáz festményt illetve rézkarcokat, szobrokat, ezüst tárgyakat és egyéb műtárgyakat kínál az aukció.

Mások mellett Barcsay Jenő, Bernáth Aurél, Ferenczy Károly, Lotz Károly, Munkácsy Mihály, Rippl-Rónai József festményei láthatók az árverést megelőző kiállításon, de több neves kortárs művész alkotása is szerepel az aukción, így Wahorn András, Bak Imre, Nádler István, Fehér László, ef Zámbó István és El Kazovszkij munkái. Utóbbitól a legjelentősebb művei között számontartott Táncosnő című festmény. Kuriózumként Salvador Dalitól is szerepel egy kisméretű bronz szobor.

A kiállított tárgyak mindegyikére licitálhatnak majd az érdeklődők, a pár ezer forintos tételek mellett több milliós festmények is szerepelnek az aukción, Ferenczy Károly (képünkön) 1914-ben alkotott aktja, a legértékesebb alkotás, 13,5 millió forint a kikiáltási ára, szintén kiemelkedő darab Patkó Károly 1921-ből származó aktja, ami nyolc millió forintról indul. Magánszemélyek, magángyűjtők és szinte valamennyi nagy aukciósház küldött be műtárgyakat a kiállításra.

A tárlat július 20. és 31. között tekinthető meg a Vaszary Galériában. A kiállítást záró aukciót július 31-én, este a Vitorlás Étteremben tartják.

Az árverésen a részvétel ingyenes! Nézegesse az árverésen szereplő műtárgyakat. Az online aukciós katalógus itt.

Az aukció tisztán kereskedelmi jellegű, a már megszokott feltételekkel zajlik.

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Mácsai24

2024-07-20. 16.00 Vaszary Galéria

Kiállításmegnyitó.

DumaFüred

2024-07-19-28. Balaton Szabadidő Központ

Humoristák estjei.

Hírek, Agora

Hírek

DumaFüred 2024

A humor legnagyobb hazai fesztiválja újra a városban. DumaFüred fesztivál július 19-28. között.

Udvarmozi

Szabadtéri vetítések az Arácsi Tájházban Tímár Péter filmjeiből.

Moszkító

2024.07.15.

Megtörtént a legutóbbi szúnyoggyérítés? Ismerősi körben senki sem látta a járművet, és érzésre sem lett kevesebb szúnyog.

pénz

2024.07.15.

Iszonyú drága a Balaton! A covid óta háromszorosára emelkedtek az árak a fizetések meg alig változtak. Füred megfizethetetlen. Úgy látom,…

zene nyugdíjasoknak

2024.07.09.

Minden évben ugyanaz a téma. Miért csak olyan koncertek vannak a városban, amelyek a nyugdíjas korosztályhoz szólnak? Fenyő, Neoton, Kovács…

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Monis Banner
2
Bahart