Oldal kiválasztása

Romantikus hétvége

Szerző: | 2016-09-17.

A reformkor jegyében újra megelevenedett a város, a sajátos időutazásnak még az időjárás is megkegyelmezett. A kosztümös felvonulás idejére újra visszatért a nyár.

Ismét egy füredi hétvége a reformkor hangulatában. Szeptember 16-18 között immár tizenegyedszer rendezik meg a reformkori fesztivált Balatonfüreden, ezúttal a Széchenyi emlékév jegyében. Egy egyedülálló program a patinás városrészben.

Korabeli és korhű helyszín, az 1800-as évek miliőjét idéző programok kirakodóvásárral, az éttermekben kínált, eredeti receptek szerint készített reformkori ételekkel. A rendezvénysorozat kétségkívül leglátványosabb attrakciója ezúttal is a hagyományos felvonulás volt.

Fotógaléria a felvonulásról. Katt a kis képre.
{photogallery}3807{/photogallery}

Lehet korhű ruhába öltözve grasszálni a parton, bálozni, finom ételeket kóstolni. Könyvbemutató, gólyalábas parasztkomédia, cigányzene, gyerekeknek kézműves foglalkozások színesítik a programokat. Zenés-irodalmi előadás keretében megidézték Széchenyi István szellemét is, sőt a Széchenyi Társaság révén neves szakértők tartottak előadást a legnagyobb magyarról.

A három nap alatt több zenei program is várja az érdeklődőket. Operett gálaműsort ad Oszvald Marika és Kállai Bori, színpadra lép Pintér Tibor és Ilyés Jenifer, Szabó Ádám harmonikás ad koncertet, Polyák Lilla és Wolf Kati pedig közös műsorral lép fel. Színpadon lesz a Holdviola együttes, korabeli táncokat lehet kipróbálni a Dunazug Együttes táncházában, szombaton a reformkori bálon pedig a Madarak zenekar szolgáltatja a talpalávalót.

Az előző évekhez hasonlóan idén is megrendezik a Legyen Ön a Romantikus Reformkor szakácsmestere! elnevezésű versenyt, amelyen amatőrök és profik egyaránt indulhatnak reformkori receptek alapján készített ételekkel. A helyi éttermek külön menüsorral készülnek a hétvégére meg lehet majd kóstolni Jókai Mór vagy Laborfalvi Róza kedvence ételeit.

Részletes program itt.

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Vox Harmonia

2025-11-22. 16.00 Piros templom

Kórus koncert.

Duma Swing 3.

2025-11-14. 18.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Jazz-up comedy est.

Mozart drámája

2025-11-13. 19.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Berecz Mihály koncertje.

Hírek, Agora

Hírek

Közmeghallgatás

December 8-án, hétfőn rendezik meg a közmeghallgatást.

antinikotinista

2025.11.07.

Jól hangzik ez a bagóstopp, de minden rendelet csak annyit ér, amennyit végrehajtanak belőle. Ki és hogyan fogja ezt ellenőrizni…

Legyen minél több bejárható partszakasz!

2025.11.06.

Igen, köszönjük! És az év minél hosszabb időszakában, annál jobb!

Bagóstopp

2025.11.01.

Mindenféle szarkazmus nélkül, tényleg gratulálok a döntéshez! Ennek legalább tényleg van értelme! Még sok ilyet (nem tudok nem a turistastoppra…

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

Bannerek

anigifwpmozi

Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2

Bahart