A Zákonyi sétányon mélygarázs, a Széchenyi utcában pedig parkolóház épülhet. Közel kétmilliárd forint áll rendelkezésre a beruházásokra, mégis egyelőre csak a mélygarázs megépítése biztos. A 180 férőhelyes, egyszintes garázs munkálatait várhatóan novemberben kezdik el. Több zöldfelületet is kialakítanak.
Bóka István polgármester lakossági fórumon adott tájékoztatást a jövő évi Nyíltvízi Úszó Világbajnokság tervezett városi beruházásairól. A városvezető kiemelte: két kormányhatározat szól Balatonfüred fejlesztéséről. Az egyik 712 millió forintot biztosít, elsősorban a város forgalomfejlesztésére illetve a világbajnokság megrendezéséhez szorosan kötődő munkálatokra, mint például a Tagore sétány előtti meder kotrása, stég valamint lelátó építése, konténerek telepítése.
A másik határozat 1,9 milliárd forintot biztosít a Zákonyi sétányon megépítendő mélygarázsra, valamint a Széchenyi utcai parkolóházra. A 180 férőhelyes, lifttel ellátott mélygarázs a jelenlegi parkoló helyén létesül, az engedélyezési terve kész, hamarosan indul a közbeszerzési eljárás.
A Széchenyi utcára egy 300 férőhelyes, három blokkból álló parkolóházat terveznek, amely a jelenlegi közpark és domb helyén létesülne. Mindkettő építtetője az önkormányzat.
– Meglátjuk mire lesz elég a rendelkezésre álló 1,9 milliárd. A Zákonyi úti mélygarázst mindenképpen megépítjük, hiszen nagyon fontos, hogy a város egyik legértékesebb területén újabb zöldfelületet tudjunk kialakítani, ugyanakkor parkolóhelyeket se veszítsünk. A mélygarázs felszínén ugyanis parkot alakítunk ki. Bizonytalan az építkezés költsége, a Balaton közelsége miatt extra munkálatok is előfordulhatnak, ezért nem lehet pontos beruházási összeggel tervezni. Ha nem marad elég forrás, akkor a parkolóházat nem építjük meg – fogalmazott Bóka István.
A polgármester hangsúlyozta, a város beadta a pályázatát a Gyógyhelyek komplex turisztikai fejlesztése című programra, amelyen mintegy 1 milliárd forint támogatást nyerhet Balatonfüred. A program keretében a Zákonyi sétányon megépülő mélygarázs felszínét alakítanák ki. Parkosítanák a nyolcezer négyzetméteres területet, amelyen egy étterem-cukrászda illetve egy kiállítóhely is létesülne.
– Szintén ebből a pályázati pénzből parkosítanánk a Brázay strand mintegy egyhektáros területét, csónakkikötőt létesítenénk. Ezzel a beruházással jelentősen nőne a város közparkként funkcionáló zöldterülete. Szintén a projekt része a Balaton Szabadidő Központ színpadának lefedése – mondta Bóka István, aki abban bízik, hogy még ebben az évben kiderül a pályázat eredménye.
A lakossági fórumon szóba került a városi uszoda is. A polgármester hangsúlyozta: a napokban kezdeményezik az épület használatbavételi engedélyét, a medence vízbekötése már megtörtént, így novembertől elkezdődhet a próbaüzem. Az iskolai úszásoktatás várhatóan januártól kezdődik majd.
A világbajnokság versenyeit jövő év július 15-22. között rendezik meg. Az úszók a Tagore sétány előtti vízfelületen, a nézőkhöz nagyon közel versenyeznek majd. Augusztus 3-6. között pedig a FINA Master Világbajnokság zajlik, így a Tagore sétány előtti öböl az előkészületi és az utómunkák miatt június 19. és augusztus 14. között részlegesen le lesz zárva.
balatonfured.hu
Mert ha elindul a vonat...
2024.09.26.
Biztos nem Belgrádba ment a kérdéses járat... Akkor nem, hogy 32 percet késett volna, hanem 32 perccel előbb érkezett volna…
Bővebben
MÁV
2024.09.25.
A 32 perc az még csak lóf... sem. Ez tényleg így van. Bármit csak akkor lehet szóvá tenni, ha 120…
Bővebben
soha többet vonat!!!
2024.09.25.
Több éve vonatoztam utoljára és hétfőn egy világ dőlt össze bennem! a 13,05-ös tapolcai vonat 32 perces késéssel indult Füredről,és…
Bővebben