Megérkezett a november, körbenéztünk mit lehet csinálni ilyenkor a városban. Kiállítások, koncertek, kifinomult gasztronómia Krúdy modorában, kulturális rendezvények, laza beszélgetések a művészetről – csak néhány a programok közül. Akinek pedig egyikhez sincs kedve, nézze és hallgassa a Balatont.
A kávézás, a borozgatás, a Tagore sétányi andalgás adott, a város felkínálja magát most is, de ezúttal a szokásosnál is több kultúrprogramnak lehet hódolni. A város múzeumaiban jelenleg több tárlat látogatható, van itt Jókai kultusz emészthető formában, a Vaszary Villában pedig három kiállítás áll, kettő közülük, már csak januárig, – ezért mindenképp érdemes még idén benézni a hercegprímás egykori nyaralójából avanzsált galériába.
A nemzetközi szinten is az egyik legjegyzettebb magyar képzőművész, Rippl-Rónai József Komor rajzosság – Derűs festőiség című, nagyszabású tárlatán az alkotó több remekműve is szerepel. A modern magyar festőművészet egyik nagy klasszikusa igazi húzónév, a Párizsból Kaposvárra hazaköltöző művészről ezúttal több érdekességet is megtudhatunk. Részletek itt.
De nem marad ennyiben a történet, hiszen a festő identitás kereséséről, az inspirációt nyújtó hely fontosságáról, egyáltalán, Rippl-Rónairól beszélget majd a kiállítás kurátora Plesznivy Edit művészettörténész, Zoób Kati divattervező, Cserép László, a Balatonfüred Kulturális Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója, és a MúzeumCafé folyóirat szerkesztője, Martos Gábor.
Szintén a galériában, január elejéig látogatható Victor Vasarely: Szerigráfiák, multiplikák című kiállítása. A 20. század egyik legismertebb alkotójának, az op-art, a kinetikus és a geometrikus absztrakt művészet irányadó képviselőjének tárlata jó kis időtöltést nyújt a vizuális kísérletezés iránt érdeklődőknek.
A könnyedebb műfajok iránt fogékonyak beleshetnek az egykori kispolgári romantika miliőjébe a Cilinder és lokni című gyűjteményes biedermeier tárlaton, de a galéria ajándékboltjában is érdemes körbenézni: képzőművészeti albumok, kiadványok, poszterek, festmények díszítette tárgyak a jegyzetfüzettől a táskákig, sok minden között lehet válogatni.
Lesz irodalmi gábelfrüstük. Hat fogásos menü, egyik legszerethetőbb írónk, Krúdy Gyula öröksége nyomán. Vérbeli gasztronómiai rendezvény. A gáblit Vinkó József, a Magyar Konyha főszerkesztőjének gasztronómia-történeti anekdotái teszik végképp felejthetetlenné.
Koncertezik a városban az autentikus jamaikai reggae egyik legjobb hazai képviselője, a gyerekek Mesekastélyba mehetnek, itt lesz Schäffer Erzsébet Pulitzer-díjas újságíró, író, és újra lesz közös versmondás a Kiserdőben, zene és irodalom a Magyar Nyelv Napja keretében.
Egész évben nyitva a Bodorka, aki arra kíváncsi, nyáron milyen halakkal osztja meg a balatoni fürdőzését, ezt ne hagyja ki. A Koloska-völgy is mindenképp megér egy látogatást, ahogy a Vadaspark is. Képek itt.
Ha már itt, akkor Jókai kilátó, esetleg Lóczy-barlang. Romantikusabbaknak kötelező program a tíz hektáros egykori angolkert, a város központjában elterülő Kiserdő, az egykori teátrum oszlopaival, mesejátszótérrel, erdei tornapályával, pihenő ligetekkel és sétányokkal.
November végén a Reformkori Hagyományőrzők Társaságának szervezésében a Piros templom előtt felállítják a betlehemi szoborcsoportot, ezzel kezdetét veszi majd az advent.
Novemberi programok itt.
balatonfured.hu
Kérdés-nek
2025.02.05.
Köszönöm a választ!
Bővebben
kérdés
2025.02.05.
Minden ilyen felmérés önkéntes alapon történik, ez evidens, ahogy ez a hírben is benne van egyébként. Bárhogy keresik meg minden…
Bővebben
KSH felmérés
2025.02.05.
Szeretném kérdezni - és örülnék hivatalos írásos válasznak itt -, hogy akit kisorsolnak és egyszer csak csenget a kérdezőbiztos, de…
Bővebben