Átadták a megyei Prima Díjakat. Ifj. Figula Mihály is díjazott.
A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége Veszprém megyei Szervezetének Elnöksége és Veszprém megyei Prima Díj Alapítványnak Kuratóriuma tizenkettedik alkalommal hirdette meg a Veszprém megyei PRIMA Díjat, melynek célja a kultúra, kimagasló képviselőinek, a szűkebb régiónkban élő és dolgozó kiválóságoknak erkölcsi és anyagi elismerése.
A döntés értelmében idén a Megyei Év Vállalkozója Díjat ifj. Figula Mihály a balatonfüredi Figula Pincészet vezetője vehette át.
A 2016. évi „Magyar Zeneművészet” kategória megyei Prima Díjasa a Recercare Régizenei Műhely lett. Az együttes azzal a céllal jött létre, hogy a megyében élő régizenével foglalkozó muzsikusoknak lehetőséget biztosítson együttgondolkodásra, kísérletezésre és fellépésre. A középkori és reneszánsz egyházi és világi zenét játszó zenekar tagja Király Nóra – ének, középkori hárfa, aki jelenleg a Vaszary Galériában dolgozik, előtte pedig a füredi önkormányzat kulturális osztályának volt a munkatársa. A zenekar többi tagja: Suda Magdolna – ének, Kallai Nóra – viola da gamba, Nagy Csaba – lant, Reményi Árpád – lant, Sipos Csaba – ütők, Vikman Pál – ének, Kovács Előd – narráció.
balatonfured.hu
kiváncsi autós
2025.04.14.
Ami Ausztriát illeti, van egy érdekes jelenség. Sokszor látogatjuk a burgenlandi rokonainkat. Kifelé menve hogy hol a határ, azt becsukott…
Bővebben
Gab
2025.04.13.
Pontosan ott, ahol a MNB alapítványi pénzei, és a magánnyugdíjpénztári befizetéseink. Egyébbként az üzemanyag árában is van "útadó". Na, az…
Bővebben
Francia krémes, jaj nekem
2025.04.10.
Bergmann Gabi díjához én is gratulálok, de vérző szívvel, mert ha arra járok, mindig be KELL oda mennem, és akkor…
Bővebben