Stratégiai megállapodást kötött az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. illetve a város. A hosszútávra szóló együttműködés célja Balatonfüred keleti városrészének fejlesztése.
A tervek szerint bővítik majd a Paksi Atomerőmű kikötőjét, és egy új, mindenki számára nyitott móló kialakítását is tervezik. Szó van a cég tulajdonában lévő rekreációs központ fejlesztéséről, és a Kisfaludy strand parkolója fölött elhelyezkedő nagyobb ingatlan hasznosításáról is.
– A Paksi Atomerőmű rekreációs központ jelentős adóbevételt és egész éves munkahelyeket biztosít a városnak. Az külön öröm, hogy a város keleti részében fejlesztéseket terveznek, megújulhatnak itt is a partmenti területek. Nagy reményeket fűzök ehhez a megállapodáshoz, kölcsönösen igyekszünk majd tartalommal megtölteni – vélekedett Bóka István polgármester, a városházán rendezett sajtótájékoztatóval egybekötött szerződéskötés alkalmából.
– Cégünk 1984-ben jött Balatonfüredre azzal a céllal, hogy kollégáinknak megfelelő kikapcsolódási, pihenési lehetőséget biztosítsunk. Ez a kapcsolat három évtized óta jól működik. A rekreáció nagyon lényeges szempont azóta is, és mivel Balatonfüred időközben a második otthonunk lett, egy igazi bázis a munkavállalóink számára, adta magát, hogy megkössük ezt a partneri megállapodást. Abban bízom, hogy a város fejlődése és a tulajdonunkban lévő ingatlanok igényeink szerinti fejlesztése közös cél lehet – mondta Hamvas István az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. vezérigazgatója, aki hozzá tette: az új, közcélú móló létrehozása, hosszú évtizedekre meghatározhatja a város keleti szélén lévő turisztikai valamint sport célú tevékenységeket.
balatonfured.hu
kiváncsi autós
2025.04.14.
Ami Ausztriát illeti, van egy érdekes jelenség. Sokszor látogatjuk a burgenlandi rokonainkat. Kifelé menve hogy hol a határ, azt becsukott…
Bővebben
Gab
2025.04.13.
Pontosan ott, ahol a MNB alapítványi pénzei, és a magánnyugdíjpénztári befizetéseink. Egyébbként az üzemanyag árában is van "útadó". Na, az…
Bővebben
Francia krémes, jaj nekem
2025.04.10.
Bergmann Gabi díjához én is gratulálok, de vérző szívvel, mert ha arra járok, mindig be KELL oda mennem, és akkor…
Bővebben