Január 10-től látogatható a városi uszoda. Az egymilliárdba kerülő, négycsillagos szolgáltatásokat nyújtó, harminchárom méteres medencével, tanmedencével és wellness részleggel ellátott létesítmény egyelőre próbaüzemben, 8-16 óra között fogadja a vendégeket.
A városi uszoda a tervezetthez képest jókora késéssel készült el. 33 méteres medence, wellness részleg, oktató medence, masszázs, mobil nézőtér és büfé várja a látogatókat. A négycsillagos szolgáltatásokat nyújtó uszoda nyugati szárnyához egy szálláshellyel is rendelkező, kézilabda utánpótlás-nevelő központ épül.
– Több lépcsőben zajlik majd a beüzemelés, egy hónapig próbaüzemben működünk. Ebben az időszakban féláron lehet látogatni az uszodát. Nem minden részleg működik még, a büfé illetve a masszázs csak január végétől üzemel majd. A két infra szaunát, finn szaunát, gőzkabint, pezsgőfürdőt tartalmazó wellness is tesztüzemmódban használható. Január 10-től nyitva vagyunk, a lakosság már úszhat a medencében, a sportegyesületeket februártól fogadjuk – válaszolta a balatonfured.hu kérdésre Majer Tamás, az uszoda üzemeltetője.
Fotógaléria, katt a kis képre.
A Balaton Szabadidő Központot is évek óta működtető, Észak-Balatoni Regionális Konferencia Központ Kft vezetője elmondta: a próbaüzem ideje alatt előfordulhat, hogy némelyik szolgáltatás időszakosan nem használható, hiszen folyamatosan tesztelik a berendezéseket.
A Horváth Mihály utcában álló uszoda homlokzata a Balaton Szabadidő Központ stílusához illeszkedik, nyugati szárnyát azonban teljes hosszában üvegfal alkotja, ez előtt kapott helyet a 200 fő befogadására alkalmas mobil lelátó. A külső falakat egyedi eljárással burkolták be, egy rácsszerkezet kazettáiban füredi köveket helyeztek el, ezt a módszert először alkalmazták az országban.
Az uszoda belterei pazar kialakításúak. A 33 méteres medence két méter mély, vize 25-27 fokos, nyolc sávra osztható. A vízfelülete egy speciális, mobil sánccal megosztható, így vízilabda edzések esetén is három sávot lehet úszásra használni. A tanmedence 80 centiméter mély, a vize 30 fokos.
A férfi és női öltözőben összesen 226 öltözőszekrény található, mindkét részlegnek saját vizes blokkja van, de a medencék előtt is kialakítottak néhány zuhanyzót. A medence befogadóképessége 200 fő.
A belépés karórás rendszerben történik. A felnőtt belépő 1200 Ft, a diák 900 Ft, míg a gyermek/nyugdíjas jegy 700 forintba kerül. A balatonfüredi lakcímmel rendelkezők kedvezményes, 900 forintos belépőt válthatnak.
A családi belépő (két felnőtt, egy gyerek) 2600 forintba-, a tíz alkalmas felnőtt bérlet 10 ezer forintba-, a diák 7 ezerbe-, a nyugdíjas/gyermek 6 ezer forintba kerül, míg a fürediek 8 ezer forinttért vehetik meg a bérletet.
Három éves korig a belépés ingyenes. A wellness szolgáltatásokat (gőzfürdő, jakuzzi, szauna) a felnőttek 900 forinttért vehetik igénybe.
Mint arról korábban már beszámoltunk, a kormány még 2013-ban kiemelt jelentőségű sportberuházássá nyilvánította a városi uszoda építését, amelyhez 350 millió forint külön támogatást adott. Az összesen egymilliárd forintból épülő, 3200 négyzetméteres, háromszintes épület ad majd helyet a füredi iskolások úszóóráinak, itt tartja a Balatonfüredi USC az edzéseket illetve rendezi meg a korosztályos bajnoki meccseit.
Az idei magyarországi Úszó-, Vízilabda-, Műugró, Műúszó és Nyíltvízi Világbajnokságon a nyíltvízi úszószámok versenyzőinek az uszoda biztosít majd edzés- és bemelegítő lehetőséget.
Az iskolai úszásoktatásról is már zajlanak az egyeztetések, az oktatási intézményfenntartó mindent elkövet azért, hogy a lehető leggyorsabb ütemben elkezdődhessen az uszodában a diákok oktatása.
balatonfured.hu
Mert ha elindul a vonat...
2024.09.26.
Biztos nem Belgrádba ment a kérdéses járat... Akkor nem, hogy 32 percet késett volna, hanem 32 perccel előbb érkezett volna…
Bővebben
MÁV
2024.09.25.
A 32 perc az még csak lóf... sem. Ez tényleg így van. Bármit csak akkor lehet szóvá tenni, ha 120…
Bővebben
soha többet vonat!!!
2024.09.25.
Több éve vonatoztam utoljára és hétfőn egy világ dőlt össze bennem! a 13,05-ös tapolcai vonat 32 perces késéssel indult Füredről,és…
Bővebben