Masszázs a kimerültség, a stressz, és a kisebb fájdalmak ellen. A klasszikus masszázstól a trendi cellulit kezelésen át a talpmasszírozásig, több módszer a városi uszodában.
– Évek óta foglalkozom masszázzsal. Erőteljes fogásokat alkalmazó technikával masszírozok, több módszert is használok, így az izomfájdalom-, izomgörcs- lazítására, a gerinc bántalmak enyhítésére egyaránt van lehetőség. A mozgásszegény életmód, a rendszertelen táplálkozási szokások, az ülő munka, a nem megfelelő mennyiségű folyadékbevitel, a stressz mind kisebb nagyobb fájdalmat, rossz közérzetet okoz, van mit tehát enyhíteni a testünkön. Azt szoktam mondani: még nem láttam olyan hátat, amin ne lett volna mit átgyúrni – mondja Mersics Anna, aki négy éve dolgozik már masszőrként az aquaparkban, most pedig a januártól látogatható városi uszodában várja a vendégeit.
Napjaink egyik legismertebb és legközkedveltebb masszázsfajtája a svédmasszázs mellett, egyebek mellett nyirok-, cellulit-, bambusz- és talpmasszázs is kérhető az Anna masszázsban, ahol tehermentesítő kineziológiai tapaszok felhelyezésére is van lehetőség.
A nyugati hagyományokon alapuló svédmasszázs tulajdonképpen öt alapfogást alkalmaz. Ha valaki alvászavarokkal küzd, kimerült, rossz a közérzete, hát és gerincfájdalmai vannak vagy szeretne egy sérülés okozta lábadozást megkönnyíteni akkor ez kitűnő választás – magyarázza Mersics Anna.
Népszerű a Cellulit masszázs is, – folytatja a masszőr- általa hatékonyan eltávolíthatók a szervezetben felgyülemlett káros méreganyagok. Amellett, hogy aktivizálja a vér és nyirokkeringést, átformálja a testkontúrt, illetve segít eltüntetni a narancsbőrt. Mivel a kötőszöveten áttüremkedő zsírlerakódások, általában a felkaron, hason, fenéken és a combokon, a nők 95 százalékát érinti, az egyik legkeresettebb masszázsforma.
– A cellulit masszázs egy igen erőteljes technika, tulajdonképpen a zsírsejtek összezúzása a cél. Meglazítja a zsírszöveteket, hatására vérbőség keletkezik, megemelkedik a bőr hőmérséklete, élénkül a vérkeringés, így felgyorsul a sejtek anyagcseréje is. A nyirokmasszázs is hasznos, hiszen aktiválja az immunrendszert és az anyagcsere folyamatokat. Segíti a test regenerálódását, csökkenti a gyulladáskészséget, illetve elősegíti a már meglévő gyulladások gyógyulását is. Sok erőt, energiát és figyelmet kíván ez a munka, de szeretem csinálni, ezért is végeztem el több masszázsfajtát. Nem gyógyítok, de azt garantálom, hogy felfrissülve, laza izomzattal, könnyed érzéssel távoznak tőlem a vendégek – így Mersics Anna.
A masszázs szolgáltatások az uszoda használatától függetlenül igénybe vehetők. Hétfő-szerda-péntek 8 és 14 óra, míg kedd-csütörtök-szombat 13-19 óra között látogatható az Anna masszázs. Ettől eltérő időpontokban bejelentkezés a 30-2357-883 telefonszámon.
balatonfured.hu
Állandó lakosnak - és Részvénytársaságnak is egyúttal
2025.05.14.
Van itt egy nagyon jó pont. Az árak pont az eldurvult turizmus miatt durvultak el. Ha kérték-akarták az állandó lakosok,…
Bővebben
Egy állandó lakos
2025.05.14.
Előrebocsátom, indulatos lesz, de igyekszem mégis úgy fogalmazni, hogy átmenjen a szűrőn. Érzésem szerint "Részvénytársaság" nem állandó lakos. Ha ez…
Bővebben
2025.05.13.
Kedves "Sírjak Vagy Nevessek?" Sírjon, ha a nyaralótulajdonosokra úgy tekint, mint akik rosszat tesznek a városnak, és helyes lenne minél…
Bővebben