Oldal kiválasztása

Bántalmazta a buszsofőrt

Szerző: | 2017-05-09.

Egy 26 éves budapesti férfi ellen indult büntetőeljárás, aki dulakodott busz vezetőjével, mert egy nem létező megállóban akart leszállni a járműről.

Május 6-án, 16 óra körül érkezett bejelentés arról, hogy egy utas bántalmazza a sofőrt a menetrendszerinti buszjáraton. A kiérkező rendőröket a buszvezető fogadta, aki elmondta, hogy az egyik utas megtámadta.
A férfi Aszófőnél szállt fel a buszra, és megváltotta jegyét azzal a kijelentéssel, hogy egy balatonfüredi áruháznál akar leszállni. A sofőr tájékoztatta, hogy az említett ponton a járatnak nincs megállója, erre a férfi közölte, ő akkor is leszáll, majd rosszul lesz.
Az utazás alatt a 26 éves V. Tibor folyamatosan trágár kifejezéseket használt, majd amikor a busz kanyarodott az általa kiszemelt megálló irányába, a férfi felpattant és a vésznyitóval az ajtót ki akarta nyitni. A buszsofőr megállt a járművel, odament a férfihoz, hogy megakadályozza az ajtó kinyitását. A férfi ekkor ellökte a vezetőt, majd tovább dulakodott vele.

A rendőrök a férfit a Balatonfüredi Rendőrkapitányságra előállították és gyanúsítottként hallgatták ki. Ellene közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntett elkövetésének gyanúja miatt indult eljárás, mely során szabadlábon védekezhet.

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Vitorlabontó

2024-05-11. 10.15 Vitorlás tér

A hajózási szezon megnyitója.

< 2021 >
Május

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • Lengyelné Nagy Veronika2024-05-05 21.34AgoraMàsodszor probàlkozom feltenni a kérdést ezen a forumon, ki tudja, mikor nyilik meg "végre" Zoob Katalin kiàllitoterme, ill. alkotomühelye, a
  • fü-fü-füredi2024-05-05 11.51AgoraSokan valahova egész mélyre, egy nagyon meleg helyre kívánják az új házakat, a lakóikkal együtt, meg az emiatt egyre növekvő
  • Krónikás2024-05-01 11.57AgoraSzerintem meg szép, modern, mint a bíróság. Ízlések és pofonok... Nekem pld. az nem tetszik, hogy Pesten betonból replikákat építenek,

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004