A város a Hagyományok Házával közösen ismét megrendezi az Anna-bál prímásversenyét. Tavaly a népzenészek mérték össze tudásukat, idén a cigányprímások hegedülnek.
Lavotta János emlékére először 2013-ban hirdetett prímásversenyt a város illetve a Hagyományok Háza, azzal a szándékkal, hogy a nagy múltú cigányzene fiatal prímásainak és minden második évben a hagyományos népzenészek bemutatkozásának adjon lehetőséget. A fiatal zenészek érdeklődése valamint a gálakoncertek sikere okán a szervezők idén is meghirdették a versenyt, ezúttal a klasszikus cigányzenei hagyományt művelő hegedűsök jelentkezését várják.
A hagyományokhoz híven az Anna-bál hetében idén is nyilvános színpadi versenyen mérettetik meg magukat a prímások. A verseny győztese és díjazottjai illetve a legjobb produkciókat nyújtó zenészek július 26-án, szerdán este, a Gyógy téren felállított nagyszínpadon gálakoncertet adnak.
Az országban kuriózumnak számító versenyre július 3-ig jelentkezhetnek a 35 évesnél fiatalabb klasszikus cigányzenei hagyományt művelő hegedűsök. A fődíj egymillió forint.
A zsűrit ezúttal is a magyar népies műzene elismert szakemberi alkotják: Radics Ferenc (Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt), a Magyar Állami Népi Együttes zenekarvezető prímása, Puka Károly (Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt), az 1984-es cigányprímás verseny győztese és Sánta Ferenc (Kossuth- és Liszt-díjas hegedűművész, Nemzet Művésze díj), a Magyar Nemzeti Cigányzenekar művészeti vezetője.
A versenyen minden prímásnak két versenyszámot kell előadnia, egy kötelezőt és egy szabadon választottat, egyenként 5-5 perc időtartamban. Kötelező darabok, amelyekből választhatnak a prímások: Bihari János: Hadik óbester nótája, Csermák Antal: Á-dúr verbunk, Lavotta János: Szerenád, Rózsavölgyi Márk: Első magyar körtánc.
Az elbírálás során kiemelt szempontnak számít a dallamválogatás zeneesztétikai értéke, a bemutatott dallamok stílushű előadásmódja, illetve az előadó egyéni, művészi kisugárzása.
balatonfured.hu
Kérdés-nek
2025.02.05.
Köszönöm a választ!
Bővebben
kérdés
2025.02.05.
Minden ilyen felmérés önkéntes alapon történik, ez evidens, ahogy ez a hírben is benne van egyébként. Bárhogy keresik meg minden…
Bővebben
KSH felmérés
2025.02.05.
Szeretném kérdezni - és örülnék hivatalos írásos válasznak itt -, hogy akit kisorsolnak és egyszer csak csenget a kérdezőbiztos, de…
Bővebben