Oldal kiválasztása

Íme, a vizes vébé füredi versenyeinek menetrendje

Szerző: | 2017-06-06.

Elkészült a vizes világbajnokság balatonfüredi küzdelmeinek menetrendje. Július 15-21. között zajlanak a nyíltvízi úszó versenyek, hét számban osztanak majd érmet.

Balatonfüreden, a Tagore sétány előtti öbölben rendezik meg a FINA Vb nyíltvízi úszás számait. Az ideiglenes lelátókról lehet majd követni a versenyeket.
A versenyek menetrendje, kis túlzással a régi hagyományokat folytatják, hiszen 1820-ban Wesselényi átúszta a Balatont, rá hatvan évre Szekrényessy Kálmán úszott át Siófokra, az elmúlt években pedig az országos bajnokságok mellett Világ- és Európa-kupa-viadalt is rendeztek itt.

Július 15-én, szombaton a Tagore sétány előtti területen a férfiak 5 km-es versenyével indul a program, másnap, 16-án pedig a nők 10 km-es viadalát láthatja a közönség. Július 17-én, hétfőn szünnap, 18-án, kedden folytatódnak a versenyek a férfi 10 km-es úszásával. Július 19-én, szerdán a női 5 km, július 20-án az 5 kilométeres csapatviadalt, míg 21-én, pénteken a 25 km-es versenyeket rendezik.

Minden egyéni számban 2-2 úszó indulhat nemzetenként, a csütörtöki versenynapon pedig értelemszerűen egy-egy csapat állhat rajthoz. Jegyvásárlás itt.

A versenyek mellett kulturális programokkal is várja a város a látogatókat: borbemutatókat, kiállításokat, a Kisfaludy színpadon pedig koncertek rendeznek. Részletek itt. Sőt az Anna Fesztivál programjai, a prímásverseny, a szívhalászat és az operagála is július utolsó hetében kezdődnek.

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Arácsi farsang

2025-02-08. 10.00 Szent Benedek Iskola

Jelmezes felvonulás.

Hírek, Agora

Hírek

Családi foglalkozások

A Vaszary Alkotóműhelyben a Vasarely: Repedéseken át című tárlathoz kapcsolódó foglalkozásokat tartanak.

Kérdés-nek

2025.02.05.

Köszönöm a választ!

kérdés

2025.02.05.

Minden ilyen felmérés önkéntes alapon történik, ez evidens, ahogy ez a hírben is benne van egyébként. Bárhogy keresik meg minden…

KSH felmérés

2025.02.05.

Szeretném kérdezni - és örülnék hivatalos írásos válasznak itt -, hogy akit kisorsolnak és egyszer csak csenget a kérdezőbiztos, de…

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

Toplogo Monitor
anigifwpmozi
Gazdabolt
300x160px
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart