Litkey Farkas nyerte meg a 49. Kékszalagot, ezzel tizenháromszoros bajnoka a versenynek. Festipay nevű hajójával tíz óra öt perc alatt teljesítette a távot. A nagy rivális, a Józsa Márton kormányozta Fifty-Fifty, másodikként ért célba, megóvták a versenyt, de azt végül elutasították. A viadal 526 hajóval rajtolt el Füredről.
A két nagy rivális, a Festipay és a Fifty-Fifty, végig fej-fej mellett haladt a versenyen, végül a szélviszonyok úgy tűnik nem kedveztek a Balaton leggyorsabb hajójának. Érdekesség, hogy a Fifty-Fifty kitette az óvást jelző lobogót a hajóra, mert véleményük szerint a Festipay nekiment az egyik bójának. Az óvást később a verseny szervezői elutasították.
– A tihanyi révnél éreztem először, hogy győzhetünk. Nagyon izgalmas volt a verseny, jól szórakoztam a Fifty-Fiftyvel való folyamatos versengésben. A kenesei bójánál beleakadtunk a kötélbe, de a bójának nem ütköztünk neki, úgyhogy szabályosan teljesítettük a távot. Jó érzés újra bajnoknak lenni – nyilatkozta Litkey Farkas a győzelem után.
Második helyen, közel húsz perc hátránnyal a Fifty-Fifty futott be, harmadikként pedig csak két perccel lemaradva a Black Jack érkezett a célba. A Fifty- Fifty a célhajónál is bejelentette az óvási szándékát.
– Csalódottak vagyunk, szerettünk volna nyerni. Kicsit több szél kellett volna a győzelemhez. Beadtuk az óvást, mert úgy láttuk, hogy Litkey Farkasék bóját érintettek. Meg kell nézni a videó felvételeket, az alapján majd eldől mi történt valójában – mondta Józsa Márton, a Fifty-Fifty kormányosa.
526 hajóval, nagyjából háromezer vitorlázóval indult útjára a verseny, amelyen ezúttal is a kéttestű hajók és a katamaránok a legesélyesebbek. Az útvonal követi a hagyományokat: a résztvevők a Balatonfüred előtti, mintegy hat kilométer széles rajtvonalról egyszerre indulnak el keleti irányban. Az első pályajel Balatonkenese előtt van, ezt megkerülve Siófok felé vitorláznak. Innen a Tihanyi-szoroson át Keszthely felé vezet az út, ahonnan már visszafelé jönnek a célvonalra, amelyet a balatonfüredi hajóállomás előtt tűznek ki.
Fotógaléria a rajtról, katt a kis képre.
Előzetesen is a legesélyesebbek között jegyezték Litkey Farkast, a jelenlegi Kékszalag-időrekordot tartó Opel Fifty-Fityt (kormányos: Józsa Márton), a 2015-ös győztes, a svájci Safram csapatot (Rodolphe Gautier), és a többszörös világbajnok német Roland Gäblert is.
Korábbi hírek
A féltávnál a Festipay és az Fifty-Fifty fej-fej mellett halad. A Litkey Farkas vezette Festipay nevű hajó és a Józsa Márton kormányozta Fifty-Fifty féltávnál fej-fej melletti küzdelmet folytatnak az első helyért. A viszonylag gyenge szélben a várakozásoknak megfelelően a kéttestű hajók azonnal az élre álltak. A két esélyes szinte egy időben érte el a Balatonkenese előtt található pályajelet. Siófokon és a Tihanyi-szorosban Litkeyék vezettek, ám a Fifty-Fifty a nyugati medencében felzárkózott. 14 óra körül Badacsonynál járnak, s mintegy 15-20 perccel lemaradva követi őket további négy katamarán: a svájci Safram, a Roland Gäbler sokszoros német katamarán világbajnokot is a fedélzetén tudó Black Jack, a Red és az Eurovit. A mezőny nagy része azonban jóval hátrébb, valahol Balatonkenese és Siófok között található, s a gyenge és kedvezőtlen irányú szél valamint a nagy meleg erősen próbára teszi a résztvevőket.
– Erős szél várható a versenyen, ez jó hír nekünk, erre készültünk és a hajónknak is ez a legjobb. Megítélésem szerint tíz hajó is esélyes a végső győzelemre, az biztos, az lesz a nyertes aki megelőzi a Fifty-Fiftyt – vélekedett a Vitorlás Étteremben tartott sajtótájékoztatón Litkey Farkas.
Goszleth Marcell a Fifty-Fifty csapatának a tagja elmondta: sokat fejlesztettek a katamaránon, gyorsabb lett, mint valaha. Hozzátette: soha nem volt még ilyen erős a mezőny, hiszen minden katamarános nagyon sokat fejlesztett a hajóján.
Kollár Lajos a Magyar Vitorlás Szövetség elnöke hangsúlyozta: egyre népszerűbb a sportág, az eredmények is egyre jobbak. A Kékszalag a legfontosabb verseny a Balatonon, modern hajók, lenyűgöző viadala várható – mondta.
A verseny mellett a szokásoknak megfelelően koncertek is várják az érdeklődőket, a regatta díjátadója, július 8-án, szombaton lesz a Gyógy téren. A mólónál egész hétvégén fahajók horgonyoznak majd. Részletes program itt.
A füredi rendezvényekre hívta fel a figyelmet Hári Lenke alpolgármester, mint fogalmazott: a hétvégén rendhagyó programokkal és extra nyitva tartással várják a füredi múzeumok az érdeklődőket. Mindkét napon kék akció lesz a Vaszary Galériában, a Vaszary-, és Jókai Villa kertjében elrejtett kék kavicsok megtalálói pedig a Vitorlázeum pénztárában beválthatják azt, egy ajándéktárgyra. Sötétedés után a Vaszary és a Vitorlázeum kék színt ölt, épületfestéssel. A programok itt.
A verseny ideje alatt a Vitorlás téren Kollmann András legendás vitorlásokat és vitorlázókat ábrázoló, asszociatív fotói is megtekinthetők.
A Kékszalag nemcsak a profi vitorlázók versenye. Önmagában rendkívüli teljesítmény a tó körbevitorlázása, amely a lassúbb hajók számára akár két vízen töltött éjszakát is jelent – néha hőségben és nagyon kis szélben, néha viharos, hideg időben kell kitartania a közel háromezer résztvevőnek.
A versenyen, az 1934-es ötletadók szándékának megfelelően, már nincsenek megkötések, a klasszikus hajóknál jóval gyorsabb katamaránok és a kiülőkerettel versenyző liberák is részt vehetnek a légvonalban 155 kilométeres távon.
A csúcsot a különleges, kétárbocos Fifty-Fifty katamarán tartja, amely 7 óra 13 perc 57 másodperc alatt futott be a célba 2014-ben. Józsa Márton csapata döntötte meg egyébként a klasszikus Nemere II. 57 éven át érvényes 10 óra 40 perces rekordját is, még 2012-ben.
Az egytestű rekordot jelenleg a Király Zsolt irányította Raffica tartja, 9 óra 56 perc 46 másodperccel. A kormányos idén is ezzel a hajóval áll rajthoz, mint mondta még nem talált szponzorokat ahhoz, hogy leváltsa hajóját egy gyorsabb katamaránra – jelentette be a Kékszalag sajtótájékoztatóján.
Az abszolút elsőségért folyó, legnagyobb érdeklődéssel kísért küzdelem mellett sokféle hajóosztályban osztanak még díjakat. A verseny sajátossága ezúttal is az lesz, hogy a profi versenyzők, világbajnokok, sokszoros magyar bajnokok együtt rajtolnak a szinte teljesen amatőr csapatokkal. A hagyományos, egytestű hajók illetve a két- vagy háromtestű high-tech vitorlások együtt a vízen.
Az európai tavakon rendezett tókerülő vitorlásversenyek között a Kékszalag a legrégebbi, a balatoni versenytáv a leghosszabb és az elmúlt években itt vitorlázik a legnépesebb mezőny is. Az első Kékszalag versenyt 1934. július 27-én rendezte a balatonfüredi Hungária Yacht Club. 21 hajó állt rajthoz és csak ketten adták fel a versenyt. A győztes a Rabonbán nevű 30-as Cirkáló lett Ugron Gábor kormányzásával.
A Kékszalag távja légvonalban 155 kilométer, de a hajók a szélviszonyoktól függően ennél jóval többet is vitorlázhatnak. A verseny limitideje 48 óra, vagyis maximum két nap áll a versenyzők rendelkezésre a táv teljesítésére.
A bajnokságot kezdetben kétévente, minden páros évben rendezték meg. 1944-ben elmaradt a versenyzés a hagyomány 1947-ben folytatódott. 2001 óta pedig minden évben megrendezik a tókerülő bajnokságot.
A verseny történetének legsikeresebb hajója a Tramontana, amely nyolcszor nyerte el a Kékszalagot. A verseny történetének legsikeresebb kormányosa Litkey Farkas tizenkét győzelmével. 2001 és 2009 között megszakítás nélkül győzött minden regattán.
Rendszeresen indulnak tisztán női csapatok is a versenyen. Női kormányos először 1940-ben nyerte a Kékszalagot. Dr. Kultsár Istvánné Gordon Evelyn a Tramontana nevű hajóval 1942-ben megismételte győzelmét.
balatonfured.hu
füredi átlagnyug(nyög)díjas
2024.10.08.
Eszerint ha időpontra megyek Pestre, (novembertől, egészségügyi okokból, mert Veszprém egy rémálom, tegnap 2,5 órát próbáltam az Sztk-ban valamit elérni,…
Bővebben
Szerettem vonatozni
2024.10.05.
Én 4 óra 30 percig utaztam Balatonfüred Bp között. Székesfehérváron lekéstük a délipartról érkezö express vonatot és nem volt mozdony!…
Bővebben
Mert ha elindul a vonat...
2024.09.26.
Biztos nem Belgrádba ment a kérdéses járat... Akkor nem, hogy 32 percet késett volna, hanem 32 perccel előbb érkezett volna…
Bővebben