Öt hegedűs közül Varga Jenő nyerte el a prímásverseny fődíját. A zsűri döntése értelmében a budapesti hegedűs lett az Anna-bál prímása is, így felléphet a jövő évi bálon. Fotók a versenyről.
A Prímásverseny fődíját, az egy millió forintot Varga Jenő nyerte el. A második 500 ezer forintos díjat Balázs Tamásnak ítélték oda, míg a harmadik helyezett Ökrös Róbert 300 ezer forint pénzjutalomban részesült. A két különdíjas Farkis Béla és Sárközi Dávid 200 ezer forint értékű fellépést nyert a Magyar Állami Népi Együttessel. Az első helyezett Varga Jenő a pénzjutalom mellett elnyerte az Anna-bál prímása címet is, így felléphet a jövő évi, 193. Anna-bálon is.
Mindkét nap nagy érdeklődés mellett zajlott a Kisfaludy Galériában az ötödik alkalommal megrendezett prímásverseny, amelyet a 16 és 35 év közötti klasszikus cigányzenét játszó hegedűsök számára hirdetett meg a Hagyományok Háza és az önkormányzat közösen.
Fotógaléria, katt a kis képre.
A versenyre négy budapesti és egy keszthelyi cigányprímás jelentkezett. Az első napon Bihari János, Csermák Antal, Lavotta János és Rózsavölgyi Márk megadott műveiből választhattak a versenyzők, a második napon szabadon választott művet adtak elő.
A prímásokat a Magyar Állami Népi Együttes zenekara kísérte. A zsűri elnöke Radics Ferenc, a Magyar Állami Népi Együttes Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszttel kitüntetett zenekarvezető prímása, a zsűri tagjai: Puka Károly, Magyar Köztársasági érdemkereszttel kitüntetett prímás, az 1984-es Prímásverseny nyertese és ifj. Kállai Kiss Ernő Liszt-díjas prímás, a Danubius Nagyszálló zenekar vezetője volt.
A zsűri a hangszeres tudás, a hagyományhűség és a művészi előadásmód mellett hangsúlyosan figyelt a zenekart összefogó és vezető szerepre, azaz a „prímásságra”, valamint arra, ki mennyire vállalta fel saját művészi megoldásait, mennyire mert önmaga lenni.
Este a Gyógy téren megrendezett gálán felléptek a prímásverseny díjazottjai, Enyedi Ágnes népdalénekes, Budai Beatrix és Dócs Péter magyar nóta énekesek és ifj. Ürmös Sándor, a Fölszállott a páva televíziós tehetségkutató hangszeres kategóriájának nyertese, közreműködött a Magyar Állami Népi Együttes zenekara.
A képen a fődíjas Varga Jenő még a versenyen.
balatonfured.hu
Kérdés-nek
2025.02.05.
Köszönöm a választ!
Bővebben
kérdés
2025.02.05.
Minden ilyen felmérés önkéntes alapon történik, ez evidens, ahogy ez a hírben is benne van egyébként. Bárhogy keresik meg minden…
Bővebben
KSH felmérés
2025.02.05.
Szeretném kérdezni - és örülnék hivatalos írásos válasznak itt -, hogy akit kisorsolnak és egyszer csak csenget a kérdezőbiztos, de…
Bővebben