Nyertes pályázatok révén újabb, jelentős fejlesztések a városban. Mintegy 1,3 milliárd forintból többek között strand és rendelőintézet korszerűsítés van napirenden Több, fontos pályázatot pedig újra beadott az önkormányzat, köztük a felső városrész mintegy egymilliárdos rehabilitációjának programját.
Újra beadta a város a pályázatát a Zöld város kialakítása elnevezésű programra, amely a felső városrész rehabilitációját tartalmazza. Az evangélikus és a Fehér templom közötti terület megújítását, zöldterületek illetve közösségi terek kialakítását, parkolóhely fejlesztést tartalmaz az 1 milliárdos program, amihez nyertes pályázat esetén csak 68 millió forint önrészt kell biztosítania az önkormányzatnak.
Több pályázatot már megnyert a város. A Széchenyi 2020 program keretében 60 millió forintból korszerűsítik a rendelőintézetet, 590 millióból rendezik az Aszófői úti, egykori hulladéklerakó területét, az ingatlan teljes rekonstrukciója után részben ipari és szolgáltató tevékenységhez szükséges telephelyeket alakítanak itt ki.
170 millió forintból megújul a kemping területén található Széchenyi strand, 554 millió forintból pedig a Megyei Kormányhivatallal illetve Balatonalmádi önkormányzatával közösen mintegy 360 fő foglalkoztatását elősegítő program valósul meg.
Az önkormányzat több fejlesztési tervét is pályázati úton fedezné. A beadott pályázatok mindegyikénél a kiírás szerint teljes körű finanszírozás biztosított, azaz önrész nélkül valósíthatók meg a beruházások.
Nyertes pályázat esetén 200 millió forintból korszerűsítenék a Kiserdei Óvodát, 128 milliót költenének a város csapadékvíz csatorna hálózatának fejlesztésére, 200 millióból megvalósulna a Közösségi Ház energetikai korszerűsítése, 360 millióból pedig kerékpáros barát és közlekedésbiztonsági fejlesztések történnének. Több utcában kerékpárral is használható járdát építenének, új kerékpárút létesülne a Kosztolányi Dezső utcában, felújítanák a Koloska patak feletti hidakat, és egyebek mellett biztonságosabbá tennék a Germering –Munkácsy utca kereszteződésben a közlekedést.
balatonfured.hu
Mert ha elindul a vonat...
2024.09.26.
Biztos nem Belgrádba ment a kérdéses járat... Akkor nem, hogy 32 percet késett volna, hanem 32 perccel előbb érkezett volna…
Bővebben
MÁV
2024.09.25.
A 32 perc az még csak lóf... sem. Ez tényleg így van. Bármit csak akkor lehet szóvá tenni, ha 120…
Bővebben
soha többet vonat!!!
2024.09.25.
Több éve vonatoztam utoljára és hétfőn egy világ dőlt össze bennem! a 13,05-ös tapolcai vonat 32 perces késéssel indult Füredről,és…
Bővebben