Oldal kiválasztása

A szabadság népe vagyunk

Szerző: | 2017-10-23.

Sokat tanultunk 1956-ból. Megtanultuk, jobb, ha nem várunk senkire, muszáj mindig magunkért kiállni, mert csak magunkra számíthatunk és kizárólag így lehet önbecsülésünk. Az 1956. október 23-án történtek több, az elnyomás ellen küzdő, európai nemzetnek mutatták az utat – mondta beszédében Kontrát Károly, parlamenti államtitkár.

– Az 1956-ban meggyújtott fáklya lángjának örökösét láthattuk az 1968-as prágai tavaszban, de az 1989-es berlini fal lebontásában is. A félelem, a gyűlölet, az erőszak elleni fellépés, a szabadság kivívásának akarata – ez 1956 üzenete – fogalmazott ünnepi beszédében Kontrát Károly, országgyűlési képviselő.
– Mi magyarok a szabadság népe vagyunk, azok voltunk és azok is maradunk. Megharcoltunk az igazságunkért, a szabadságunkért, és ma is ezt kell tennünk. Erős, büszke országot építünk, meg kell védenünk értékeinket és hagyományainkat. Képesek vagyunk felmérni: kiben látunk szövetségest és kiben nem. Hiszünk az igazunkban és meg is küzdünk érte zárta beszédét a parlamenti államtitkár.

Fotógaléria, katt a kis képre.

A zord időjárás miatt ezúttal a Piros templomban rendezték meg az ünnepséget, amely után a megemlékezők megkoszorúzták a Kovászna parkban álló 1956-os emlékművet.

Délután négy órakor az Arácsi Népházban tartanak megemlékezést, ahol Hári Lenke alpolgármester mond beszédet. A hagyományos fáklyás felvonulást az Evangélikus templomtól a Köztemetőig a rossz idő ellenére is megtartják. Részletes program itt.

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Hamvas Napok

2025-03-21-22. Tagore sétány, Irodalmi Szalon

Könyvbemutatók, megemlékezés.

Hírek, Agora

Hírek

Krónikás

2025.02.28.

A szolidaritási adó mértéke mellett problémás az átláthatatlansága. Azt már látjuk, hogy kikre és mennyit róttak ki, de arról soha…

Kérdés-nek

2025.02.05.

Köszönöm a választ!

kérdés

2025.02.05.

Minden ilyen felmérés önkéntes alapon történik, ez evidens, ahogy ez a hírben is benne van egyébként. Bárhogy keresik meg minden…

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Toplogo Monitor
anigifwpmozi
300x160px
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart