Oldal kiválasztása

Omega 55 – Jubileumi koncert különleges dalokkal

Szerző: | 2017-12-01.

Az alakulásának 55 éves évfordulóját ünneplő Omega ad jubileumi koncertet Balatonfüreden. A zenekar több év szünet után Volt egyszer egy Vadkelet címmel új lemezt adott ki, így a nagy, klasszikus dalok mellett új szerzemények is hallhatók lesznek a decemberi koncerten.

– Legalább tizenötször adtunk eddig koncertet Balatonfüreden, szinte mindegyik alkalommal esett az eső – kezdte a sajtótájékoztatót Kóbor János. Különleges koncertre készülünk, ez lesz a budapesti nagy koncert főpróbája. Két új számunk premierje itt lesz, még soha nem játszottuk őket színpadon. A Volt egyszer egy vadnyugat című film zenéjével kezdődik majd a koncert, lesznek dalok az új lemezről és persze a legfontosabb húsz számunkat is előadjuk. Több órás koncertre készülünk – mondta Kóbor János, aki hozzá tette: csehül, németül, sőt lengyelül is énekel majd, illetve a saját átdolgozásukban előadják a Scorpions Still Loving You című világhírű dalát is.

A koncert december 19-én lesz a Balaton Szabadidő Központban. Részletek itt.

– A Volt egyszer egy Vadkelet lemezünkre felkerült az NDK egykori sztárzenekara, a Puhdys Der Grosse Magnet című száma, a legendás lengyel SBB Dziwny jest ten swiat című dala valamint az egykori Csehszlovákiából a Olimpic Jasná zprávája című szerzeménye. Ezeket a dalokat is eljátsszuk, igaz, egyelőre a cseh nyelvvel még akadnak problémáim – jegyezte meg Kóbor János, aki fájó szívvel emlékezett meg a tavalyi füredi koncertjükről, hiszen a fellépésük előtt látogatták meg a zenekar alapító tagját, a Szívkórházban kezelt Laux Józsefet, aki pár napra rá elhunyt.
– Épp most zajlik Benkő László műtétje, de ezúttal nem vagyok elkeseredett, biztos vagyok benne, hogy visszatér hozzánk – vélekedett az Omega frontembere a Vaszary kávézóban rendezett sajtótájékoztatón.

A sajtótájékoztatón részt vett Bóka István polgármester is, aki elmondta: nagy megtiszteltetés, hogy a városban adja egyik különleges koncertjét az Omega, amely egyébként nagy hatással volt rá, ismeri a zenekar összes lemezét.

 

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Hírek, Agora

Hírek

Közmeghallgatás

December 8-án, hétfőn rendezik meg a közmeghallgatást.

füles

2025.11.28.

Mindennek megy fel az ára, ami egyrészt érthető, másrészt nem lehet követni mert a bérek meg ugyanott cammognak évek óta.…

antinikotinista

2025.11.07.

Jól hangzik ez a bagóstopp, de minden rendelet csak annyit ér, amennyit végrehajtanak belőle. Ki és hogyan fogja ezt ellenőrizni…

Legyen minél több bejárható partszakasz!

2025.11.06.

Igen, köszönjük! És az év minél hosszabb időszakában, annál jobb!

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

Bannerek

anigifwpmozi

Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2

Bahart