A balatonfüredi járőrök rövid időn belül elfogtak egy férfit, aki betört az egyik helyi óvodába.
A szolgálatban lévő járőrpáros január 21-én éjjel a balatonfüredi óvoda mellett elhaladva furcsa fényeket észlelt az intézményből. A helyszínen egy biztonsági cég járőre fogadta őket, aki elmondta, hogy betörésről jelzés érkezett hozzájuk. Az intézkedő rendőrök a helyszínre szolgálati nyomkövető kutya segítségét kérték.
A rendőrkutya, miután szagot fogott, egy közeli társasházba vezette a rendőröket, egészen a 30 éves balatonfüredi T. Gábor lakásáig. A férfit előállították a Balatonfüredi Rendőrkapitányságra és gyanúsítottként hallgatták ki. A helyi lakos átmászott az óvoda kerítésén, majd az ingatlan ablaküvegét egy kővel betörte. Ezután az ablakon benyúlva a kilinccsel kinyitotta azt, majd azon bemászva a csoportszobában tárolt, mintegy húszezer forintot eltulajdonította.
T. Gábor ellen a Balatonfüredi Rendőrkapitányság a lopás megalapozott gyanúja miatt rendelt el nyomozást.
slam
2024.09.16.
Rendben, akkor gondolja így! Peace!
Bővebben
Szintén füredi
2024.09.15.
Válasz Dunántúli Szakmabelinek: megpróbálom úgy megfogalmazni, hogy segítsek is a "megfejtésben" és meg is jelenhessen. "Illetékesek" alatt két szóra gondoltam,…
Bővebben
egy füredi+13ezer
2024.09.15.
Tisztelt slam! Igaza van, nem vagyok 79 éves, csak dec. 8.án leszek az. Elnézést a pontatlanságért. Mások nevében sem fogalmaztam,…
Bővebben