Oldal kiválasztása

A múlt nyomában

Szerző: | 2018-02-01.

Új könyvek kiadását, emléktáblák elkészítését tervezi ebben az évben a város helytörténetét gondozó Balatonfüred Városért Közalapítvány. Többek között kibővítve, újra szerkesztve ismét kiadják az igazi sikerkönyvnek számító, a város régi, nevezetes épületeit bemutató, Némethné Rácz Lídia jegyezte kötetet.

A kibővített, átdolgozott kiadvány megjelenését 400 ezer forint pályázati forrás biztosítja. Szintén idén jelenik majd meg a város díszpolgára, Melocco Miklós Kossuth-díjas szobrászművész albuma illetve Kard-lapon címmel Horváth Zoltán olimpikon, Balatonfüred díszpolgára életéről szóló könyv.

– Az I. világháború jubileumához kapcsolódva egy érdekes könyv kiadását tervezzük. A Balatonfüredhez kötődő Zombori-Moldován Béla festőművész a világháborús visszaemlékezéseiről 1914-ben Londonban angolul adott ki egy könyvet. Ennek a magyar változatát szeretnénk az olvasók elé tárni. Ősszel mutattuk be Palágyi Sylvia Balatonfüred római kori temetői és sírjai című könyvet Szelényi Károly remek tárgyfotóival. A Laczkó Dezső Múzeummal közösen tervezünk egy római korai kiállítást a Füreden fellelt tárgyakból, hiszen például kevesen tudják, hogy itt található egy római kori téglaépítő kemence maradványa is. Jövőre szeretnénk kiadni Palágyi Sylvia Római kori települések Balatonfüreden című munkáját is – válaszolta kérdésünkre Molnár Judit, a Balatonfüred Városért Közalapítvány elnöke.

Két emléktábla felállítását is tervezi az alapítvány. A Tempevölgy folyóirattal közösen a Balatonfüreden született, az 1848/49-es forradalomban alezredesként harcolt, az eseményekről könyvet is írt Prágay Jánosnak állítanak emléket még tavasszal. Szuhács János igazgató-tanító emléktáblája pedig a református iskolába kerülne.

A Füredi Fiatalok napja keretében az alapítvány által kiadott könyvekre támaszkodó helytörténeti vetélkedőt szerveznek majd, és persze folytatódnak a Tempevölgy folyóirathoz köthető színvonalas konferenciák és könyvbemutatók is.

Az önkormányzati támogatás mellett főként magánszemélyek, gazdasági társaságok, egyéb szervezetek felajánlásaiból működő alapítvány az elmúlt évben négy könyvet adott ki, kettő szerkesztésénél pedig közreműködött. Kereteiken belül működik a Tempevölgy folyóirat. A város helytörténeti értékeinek gondozása és bemutatása, az ezt szolgáló könyvsorozatok kiadása a legfontosabb feladatuk.
– Fontosnak tartjuk, hogy a helyi kiadványok mellett az országos könyvpiacon is szerepeljenek a köteteink, ennek érdekében több jelentős hazai könyvterjesztővel is megállapodást kötöttünk. Van igény a tartalmas helytörténeti kiadványokra. Az Üdvözlet Balatonfüredről című könyvvel kapcsolatban még a Lipcsei Deutsche Nationalbibliothek is megkeresett bennünket – mondta Molnár Judit.

Ha egyetért az alapítvány célkitűzéseivel, támogathatja is munkáját. (Bankszámlaszám: 73200110-11285438)

[bs-white-space desktop-ws=”38″ tablet-ws=”16″ mobile-ws=”10″][/bs-white-space]

Ha nem akar lemaradni Balatonfüred legfontosabb híreiről, programjairól, akkor iratkozzon fel hírlevelünkre.

 

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Szaffi – családi opera

2025-05-02. 17.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Jókai Mór: A cigánybáró című regénye nyomán.

Hírek, Agora

Hírek

Drágább strandbérlet

Kétezer forintba kerül a füredi állandó lakosoknak a Kisfaludy strandra szóló éves bérlet.

Ultrabalaton a városban

Az ország egyik legnépesebb tömegsport rendezvénye miatt ideiglenes forgalom korlátozás lesz.

Partnerségi egyeztetés

A város képviselő-testülete kezdeményezte a város településrendezési eszközeinek módosítását.

2025.04.19.

Kedves István, "Pizse" nem észt oszt, csupán tényeket írt le. Én közel 30 éve közlekedek napi szinten Balatonfüred és Veszprém…

kiváncsi autós

2025.04.14.

Ami Ausztriát illeti, van egy érdekes jelenség. Sokszor látogatjuk a burgenlandi rokonainkat. Kifelé menve hogy hol a határ, azt becsukott…

Gab

2025.04.13.

Pontosan ott, ahol a MNB alapítványi pénzei, és a magánnyugdíjpénztári befizetéseink. Egyébbként az üzemanyag árában is van "útadó". Na, az…

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Toplogo Monitor
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart