Azt ígérik, hogy akár a tó közepéről, például egy hajó fedélzetéről is lehet fényképeket, videókat azonnal feltölteni a netre. A hálózatfejlesztés a vitorlázásban terjedő IoT alkalmazását is lehetővé teszi.
Amrita Gangotra, a cég műszaki vezérigazgató-helyettese elmondta: a fejlesztést indokolja az is, hogy a Balatonnál nyaranta háromszorosára nő az adatforgalom. A 4G+ szolgáltatás fontos állomás a folyamatban, amely az 5G hálózat megjelenéséhez vezet.
A hálózatfejlesztés a víz felületére is kiterjed, ez lehetővé teszi a vitorlázásban terjedő IoT (világhálóra csatlakozó intelligens használati eszközök) alkalmazását. Így például pillanatok alatt lehet időjárási adatokhoz jutni, a mentési munkálatokat pedig a hajók helyzetét pontosan jelző okostelefonos alkalmazás támogatja.
A hálózatfejlesztést üdvözölte a Balatoni Hajózási Zrt. is – mondta Kollár József, a társaság vezérigazgatója, aki szerint az utazóközönség igényei alapján érdemes fejleszteni a hálózatot, különös tekintettel arra, hogy a Balaton már nemcsak a nyári csúcsidényben, hanem a tavaszi és az őszi hónapokban is egyre több látogatót vonz.







Füred épül, szépül satöbbi
2025.12.20.
Kivéve az Illés József utca - mert hát az nem kiemelt fontosságú turistaövezet -, ahol MÁR MEGINT CSŐTÖRÉS VAN. IGEN,…
Bővebben
igazi régi fürediek
2025.12.17.
Tisztelt Névtelen! Van egy nagy baj! A hozzászólása után ítélve Önnel semmi baja a füredieknek, hanem az éjszakai rendzavarókkal, stb.…
Bővebben
2025.12.16.
Sajnos a "rezignált füredinek" nem tudtam válaszolni, ezért ha nyomon követi az itteni beszélgetést, akkor válaszolnék, mégpedig nem vagyok iszákos,…
Bővebben