Oldal kiválasztása

Több pénzt kérnének a balatoni fejlesztésekhez

Szerző: | 2018-02-19.

Levélben tájékoztatná a Balaton Fejlesztési Tanács a kormányt arról, hogy a kisebb településeket érintő fejlesztések megvalósítása veszélyben van. Az építőiparban drasztikusan, 30-40 százalékkal emelkedtek az árak, így több tíz vagy 100 millió forinttal is többet kell kifizetni a fejlesztésekért, mint amennyit a települések a pályázatokon elnyertek.

Az építőiparban jelentősen emelkedtek az anyagárak és a tervezői díjak is, ezért ahogy a Modern Városok Programban a megyei jogú városoknál, úgy a kisebb településeket érintő fejlesztések keretösszegét is meg kell emelni – hangzott el a BFT legutóbbi ülésén, amelyen szó volt arról is, hogy a Balatonnál idén több beruházás is megkezdődik.

Jól haladnak a balatoni fejlesztések – erről beszélt Molnár Gábor a Balatoni Integrációs Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója az ülésen. A kormányhatározat végrehajtása sikeres, így a legtöbb beadott pályázatot már elbírálták és hamarosan megkezdődhetnek a beruházások a Balatonnál.
Ilyen lesz a viharjelző rendszerek modernizálása, a tó vízminőségének javítása, valamint az ökológiai és biológiai szisztéma fenntartásának elősegítése. A Balaton vízgazdálkodásával kapcsolatos fejlesztéseket 41 milliárdos hazai forrásból valósítják meg, a tervek szerint még idén nekilátnak a munkának.

A Kisfaludy Program kapcsán elhangzott: immár országos szinten is a Balatoni Turisztikai Fejlesztő Zrt. felügyeli a szállodák, hotelek, panziók pályázatait, illetve a fejlesztéseket. Itt 46 milliárdnyi forrás áll a rendelkezésre 2020-ig ütemezetten.

A Balaton Fejlesztési Tanács pénteki ülésén a résztvevők arról szavaztak egyhangúlag, hogy levélben jelzik a kormány felé, hogy a Területi- és Településfejlesztési Operatív Programban elnyert összegek nem fedezik a beruházások költségeit.

[bs-white-space desktop-ws=”36″ tablet-ws=”16″ mobile-ws=”10″][/bs-white-space]

Ha nem akar lemaradni Balatonfüred legfontosabb híreiről, programjairól, akkor iratkozzon fel hírlevelünkre.

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Annák éve

2025-05-24. 18.00 Anna Grand Hotel

Vendég: Daubner Anna.

Vitorlabontó

2025-05-24. 10.15 Vitorlás tér

A hajózási szezon megnyitója.

Budapest Bár koncert

2024-05-23. 19.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Sanzonok, jazz, korunk klasszikusai.

Hírek, Agora

Hírek

Drágább strandbérlet

Kétezer forintba kerül a füredi állandó lakosoknak a Kisfaludy strandra szóló éves bérlet.

Ultrabalaton a városban

Az ország egyik legnépesebb tömegsport rendezvénye miatt ideiglenes forgalom korlátozás lesz.

Egy állandó lakos

2025.05.14.

Előrebocsátom, indulatos lesz, de igyekszem mégis úgy fogalmazni, hogy átmenjen a szűrőn. Érzésem szerint "Részvénytársaság" nem állandó lakos. Ha ez…

2025.05.13.

Kedves "Sírjak Vagy Nevessek?" Sírjon, ha a nyaralótulajdonosokra úgy tekint, mint akik rosszat tesznek a városnak, és helyes lenne minél…

sirjak vagy nevessek?

2025.05.10.

Ezt a hozzászólást olvasva majdnem elsírtam magam. Szegény nyaralótulajdonosok, hogy sajnálom őket. Valahol van egy lakásuk, itt meg egy nyaralójuk.…

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Toplogo Monitor
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart