A sok városi fejlesztés között várhatóan ez lesz az egyik legnépszerűbb, hiszen új, nyitott partszakaszt vehetnek majd birtokba az idelátogatók.
A vízparti telken parkosítanak, kialakítanak egy negyven férőhelyes látvány csónakkikötőt illetve kölcsönzőt. A szolgáltatás tavasztól őszig lesz elérhető, a dizájnos csónakok használata több korosztálynak is örömöt okoz majd.
A beruházás külön figyelmet fordít a gyermekes családokra, így a területen speciális tornaeszközök, kreatív fövenypart, tematikus játszótér, hinták, látványszökőkút és egyedi kialakítású panoráma stég is helyet kap.
A parkban a vízparthoz köthető különböző interaktív elemeket is létesítenek, a tervezők szándéka szerint, ezek az új attrakciók nemcsak a gyerekek számára lesznek érdekesek.
A nagy zöldfelületek mellett a parkba érkezők kiszolgálására építenek egy éttermet és ajándékboltot, az épületben kap helyet a nyilvános illemhely is.
A horgászok sem maradnak hoppon, az ingatlanon építenek egy horgász klubházat, minimális szálláskínálattal, a város keleti és nyugati részén pedig új horgászhelyek kialakításával igyekeznek megfelelni az egyre élénkebb horgász turizmus elvárásainak.
Az októberben kezdődő fejlesztés során a Balatonfüredi Horgászegyesület tulajdonában álló 5100 négyzetméteres ingatlant valamint az állami tulajdonban lévő, a Szívkórház vagyonkezelésében álló, jelenleg Brázay strandként ismert, mintegy 6100 négyzetméteres területet nyitják össze.
A gyógyüdülőhelyek zöldfelületi attrakcióinak fejlesztésére kiírt uniós pályázaton 270 millió forintot nyert a város, az önrész hozzáadásával ebből készül el a beruházás.
[bs-white-space desktop-ws=”36″ tablet-ws=”16″ mobile-ws=”10″][/bs-white-space]
Ha nem akar lemaradni Balatonfüred legfontosabb híreiről, programjairól, akkor iratkozzon fel hírlevelünkre.







Balatonfured.hu
2026.01.29.
Kedves László, a tavalyi parkoló bérlet, ez év január 15-ig volt érvényes. Üdv A szerk.
Bővebben
László Almási
2026.01.28.
Meddig érvényes 2025-ös lakossági parkolókártya ?
Bővebben
M.E.
2026.01.27.
A sétányon lévő varjúfészkek leszedésének lassan itt az időpontja! Február, március hónapban 2-3 alkalommal kellene visszabontani (leszedni) a fészkeket és…
Bővebben