– A márciusi ifjak 12 pontja azt üzeni nekünk, hogy össze tudunk fogni, igenis ki tudunk állni egymásért. Azt üzeni, hogy a magyarok maguk akarnak dönteni jövőjükről és az unokáik életét meghatározó jövőről. A márciusi ifjak tudták, hogy függetlenség és szabadság nélkül nincs az országnak jövője, – bátran tettek is ezért. Az egyén biztonsága és a nemzet szabadsága elválaszthatatlan egymástól. Következetes, nehéz és összetartó munkára van szükség, meg kell őriznünk hazánkat, olyannak, amilyennek szeretjük – fogalmazott ünnepi beszédében Kontrát Károly, országgyűlési képviselő, parlamenti államtitkár.
- Képgaléria
Sokan gyűltek össze a Tagore sétányon, hogy az 1848-49-es forradalom hőseire emlékezzenek és megnézzék, ahogy a Szalma Tamás által megelevenített Noszlopy Gáspár hajójával kiköt a parton.
Az ünnepi beszéd előtt Kéri Kitty és Szalma Tamás színművészek, a Kaposvári Egyetem színész hallgatói valamint Kalló Zoltán prímás idézték meg a márciusi forradalom alakjait illetve szellemiségét, majd az egybegyűltek megkoszorúzták a Tagore sétányon álló Széchenyi szobrot.
A Füredi Tavaszi Fesztivál programjai egészen vasárnapig tartanak. Lesz fáklyás felvonulás, irodalmi menza, Szalonna és Bandája koncert, Ady Endrét pedig Hobo idézi meg.
Részletes program itt.
Állandó lakosnak - és Részvénytársaságnak is egyúttal
2025.05.14.
Van itt egy nagyon jó pont. Az árak pont az eldurvult turizmus miatt durvultak el. Ha kérték-akarták az állandó lakosok,…
Bővebben
Egy állandó lakos
2025.05.14.
Előrebocsátom, indulatos lesz, de igyekszem mégis úgy fogalmazni, hogy átmenjen a szűrőn. Érzésem szerint "Részvénytársaság" nem állandó lakos. Ha ez…
Bővebben
2025.05.13.
Kedves "Sírjak Vagy Nevessek?" Sírjon, ha a nyaralótulajdonosokra úgy tekint, mint akik rosszat tesznek a városnak, és helyes lenne minél…
Bővebben