Oldal kiválasztása

Segít a foglalkoztatásban

Szerző: | 2018-03-20.

Nagyot változott a magyar munkaerőpiac az elmúlt években. 2010-hez képest a Balatonnál közel harmadára esett vissza a munkát keresők száma. Ma inkább munkaerőhiány van az idegenforgalomban és a kereskedelemben, ami nagyban hátráltatja a térség gazdasági fejlődését. Ezért is nagy segítség, az a vissza nem térítendő 554 millió forint, amit Balatonfüred és Balatonalmádi városa a Veszprém Megyei Kormányhivatallal mint szakmai partnerrel nyert el térségi foglalkoztatási együttműködésre a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program, az úgynevezett TOP keretében.

A projekt célja, hogy a program keretében olyan finanszírozott képzéseket indítson, amelyek kiszolgálják a térség gazdasági szereplőinek igényeit. A létszámbővítést megvalósító cégek bérköltség támogatást kaphatnak, a munkavállalókat pedig lakhatási, utazási juttatással támogatják.

A munkáltatók legfeljebb 8 havi bérköltség támogatást vehetnek igénybe 4 hónapos támogatás nélküli továbbfoglalkoztatási kötelezettség mellett. A munkavállalók számára pedig megtérítheti a munkába járás költségének 100 százalékát a program, amennyiben a munkavállaló tömegközlekedést használ a munkahelye eléréséhez.

Balatonfüred és Balatonalmádi önkormányzata és a Veszprém Megyei Kormányhivatal 2020-ig tartó Foglalkoztatási Paktumot kötött a pályázatban foglaltak megvalósítása érdekében. Balatonfüreden pedig a polgármesteri hivatal épületében megkezdte működését a Paktum Iroda, amely várja a Paktumhoz csatlakozni kívánó munkaadók és munkát vállalni szándékozó álláskeresők érdeklődését, jelentkezését.

A Paktum Iroda elérhetősége: 8230 Balatonfüred, Szent István tér 1.
telefon:87/581-225, email cím: gajdosattila@balatonfured.com ,
honlap: www.furedalmadipaktum.hu .

 

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Meseautó

2024-04-06. 19.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Musical.

Arács Napja

2024-04-06. 11.00 Arácsi Népház

Az értékek nyomában Arácson.

< 2023 >
június 05 - június 11
  • 05
    Nincsenek események
  • 06
    Nincsenek események
  • 07

    Könyv-Bor-Jazz Fesztivál Ünnepi Könyvhét

    10:00 -18:00
    2023.06.07-2023.06.11
    Balatonfüred, Tagore sétány
    Balatonfüred, Tagore sétány

    Irodalom és koncertek.

    Magyar Mozgókép Fesztivál

    15:00 -23:00
    2023.06.07-2023.06.10
    Balatonfüred, Horváth Mihály utca
    Balatonfüred, Horváth Mihály utca

    Mozipremierek, szabadtéri vetítések.

  • 08

    Tandori Rhodes Show

    19:00 -21:00
    2023.06.08
    Balatonfüred, Tagore sétány
    Balatonfüred, Tagore sétány

    Emlékezés Tandori Dezsőre.

  • 09

    Jazzköltészet

    18:00 -20:00
    2023.06.09
    Balatonfüred, Tagore sétány
    Balatonfüred, Tagore sétány

    Gyukics Gáborral és Grencsó Istvánnal.

    Éles Gábor Trió

    21:00 -23:00
    2023.06.09
    Balatonfüred, Tagore sétány
    Balatonfüred, Tagore sétány

    Jazz koncert.

  • 10

    A füredi rabbi séta

    11:00 -13:00
    2023.06.10
    Balatonfüred, Bajcsy-Zsilinszky utca 32.
    Balatonfüred, Bajcsy-Zsilinszky utca 32.

    Tematikus városnézés.

    Boglár itt és most

    16:00 -18:00
    2023.06.10
    Balatonfüred, Honvéd utca 1.
    Balatonfüred, Honvéd utca 1.

    Kiállításmegnyitó.

  • 11
    Nincsenek események

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • nemecsek2024-03-28 09.53AgoraSzerintem összekapcsolódik a fejekben, de aki gondolkodik azt is tudja, hogy vannak törvények amiket illene betartani. A varjak védett állatok,
  • Akkor én nem értem2024-03-27 18.33AgoraHogy ha annyira dübörög a turizmus (amire ugye azt mondták, hogy nem cél, hanem eszköz; csak tudnám, hogy mihez, mert
  • dühös füredi2024-03-23 20.42AgoraArra itt nincs pénz, csak ötcsillagos szállókra. Talán jún. után lesz. A feleségem egy hetes kabátját is összerondították, de a

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004