Oldal kiválasztása

Lekapcsolják a villanyt!

Szerző: | 2018-03-23.

Balatonfüred is csatlakozik a Föld Órája kezdeményezéshez, melynek keretében március 24-én, szombaton este egy órára 20.30-21.30 között egyes középületeken lekapcsolják a díszvilágítást. A Fehér-, a Piros-, és a Kerek templom, valamint a Városháza egy órára sötétségbe borul.

Közeleg a Föld Órája, melynek üzenete megújult: a kezdeményezés fókuszában idén a természeti értékek megőrzése és a fenntartható élet áll. Emellett persze – ahogy eddig megszokhattuk – március 24-én este idén is lekapcsolják több településen is kiemelt épületek díszvilágítását.

Számos település mellett Budapest ismét sötétbe borul a Föld Órája alkalmából: március 24-én 20:30-kor többek között olyan épületek és objektumok díszvilágítását kapcsolják le, mint a Parlament, a Citadella, az Andrássy út, a Nemzeti Múzeum és a Nemzeti Színház, a Budai Vár, a Mátyás templom és a Halászbástya, a Hősök tere, a Vajdahunyad vár, valamint az összes budapesti híd. A főváros teljes UNESCO Világörökségi része elsötétül, így érdemes lesz a városban tartózkodni, és megcsodálni, ahogy elalszanak a fények.

A Föld Órája alkalmából országszerte készülnek saját szervezésű eseményekkel vidéken is. Ezekről a programokról a kezdeményezés hivatalos oldalán lehet tájékozódni.

A lekapcsolás mellett a Föld Órája megújult üzenete – „Kapcsolódj a Földhöz!” – azt sugallja: idén az egyes embereknek nagyobb szerepe van, mint valaha. Ettől az évtől ugyanis a fókuszban a biológiai sokféleség megőrzése és a fenntartható életmód áll, hiszen ez az, amivel segíthetjük közvetlen környezetünk és egyúttal bolygónk megóvását.
Minden ember, minden apró tett számít! Éppen ezért a WWF Magyarország egy négylépéses kihívást indított, az utolsóban arra kérték az embereket, hogy vállalják, egy hétig tömegközlekedéssel, kerékpárral vagy gyalog mennek dolgozni vagy az iskolába, ezzel is hozzájárulva a széndioxid-kibocsátás csökkentéséhez és a tisztább levegőhöz.

 

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Meseautó

2024-04-06. 19.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Musical.

Arács Napja

2024-04-06. 11.00 Arácsi Népház

Az értékek nyomában Arácson.

< 2023 >
május 29 - június 04
  • 29
    Nincsenek események
  • 30
    Nincsenek események
  • 31

    Májusfa kitáncolás

    18:00 -20:00
    2023.05.31
    Balatonfüred, Lóczy Lajos utca 101.
    Balatonfüred, Lóczy Lajos utca 101.

    Táncház.

  • 01

    Építészfórum

    15:00 -17:00
    2023.06.01
    Balatonfüred, Honvéd utca 1.
    Balatonfüred, Honvéd utca 1.

    Eredményhirdetés.

    Nyáresti hangverseny

    18:00 -21:00
    2023.06.01
    8230 Balatonfüred, Kisfaludy utca
    8230 Balatonfüred, Kisfaludy utca

    A Bem Emlékkórus koncertje.

  • 02
    Nincsenek események
  • 03

    Arács Napja

    09:00 -20:00
    2023.06.03
    Balatonfüred, Lóczy Lajos utca 62.
    Balatonfüred, Lóczy Lajos utca 62.

    Kulturális programok.

    Kerékpáros vetélkedő

    09:00 -19:00
    2023.06.03-2023.06.04
    Balatonfüred, Nagyfenyődűlő út
    Balatonfüred, Nagyfenyődűlő út

    Hurrá bringázunk!

  • 04

    Nemzeti Összetartozás Napja

    17:00 -19:00
    2023.06.04
    Balatonfüred, Kovászna park
    Balatonfüred, Kovászna park

    Megemlékezés.

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • nemecsek2024-03-28 09.53AgoraSzerintem összekapcsolódik a fejekben, de aki gondolkodik azt is tudja, hogy vannak törvények amiket illene betartani. A varjak védett állatok,
  • Akkor én nem értem2024-03-27 18.33AgoraHogy ha annyira dübörög a turizmus (amire ugye azt mondták, hogy nem cél, hanem eszköz; csak tudnám, hogy mihez, mert
  • dühös füredi2024-03-23 20.42AgoraArra itt nincs pénz, csak ötcsillagos szállókra. Talán jún. után lesz. A feleségem egy hetes kabátját is összerondították, de a

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004