Oldal kiválasztása

Nyílt nap a röplabdásoknál

Szerző: | 2018-04-03.

A Szent Benedek-Balatonfüred Röplabda Akadémia nyílt edzést tart a Szent Benedek iskolában április 6-án, pénteken 17.30-tól.

Az edzésre minden érdeklődőt várnak, kicsiket nagyokat egyaránt. A sportolni vágyó gyerekek mellett a szülőket is várják, hiszen hamarosan indul a Szent Benedek Szülői röplabda csapat is. Részletek a helyszínen.

Az edzés után lehetőség nyílik egy kis kötetlen játékra a felnőtt bajnok csapattal és a serdülő korú játékosokkal, emellett bárki beszélgethet a játékosokkal, edzőkkel, vezetőkkel is.

A röplabda akadémia 2015-ben alakult azzal a szándékkal, hogy a Nyugat-Magyarországon röplabdázó női utánpótlás korú játékosokat egy magas színvonalú utánpótlás nevelő klubba integrálja.
A női felnőtt csapat az alapítás óta stabil, meghatározó résztvevője az NB II-es bajnokságnak, annak nyugati csoportját idén veretlenül nyerte meg, így teljesülhet a régi vágy, az NB I-be való feljutás.

A felnőtt csapat mellett a klubnál kiemelt jelentőségű az utánpótlás. A gyerekek képzett szakemberek irányításával, a megfelelő háttér biztosításával magas színvonalon edzhetnek, fejlődhetnek, versenyezhetnek az egyesületnél.
Az Akadémia már most is jelentős utánpótlás bázissal rendelkezik, hiszen a balatonfüredi és környéki gyerekek körében egyre népszerűbb a sportág, jelenleg több mint 110 utánpótláskorú játékosa van a klubnak.

 

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Fekete hattyú

2024-05-16. 19.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

A Szegedi Kortárs Balett előadása.

Hírek, Agora

Hírek

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004