Oldal kiválasztása

Elhunyt Lettner Adorján János

Szerző: | 2024-05-09.

Ismét félárbócon a BYC lengő, 2024. április 25-én, életének 77. évében elhunyt Lettner Adorján János. 1994-től 2007-ig a Balatonfüredi SC, illetve a jogutód BYC elnöke volt. Történelmi időben vezette sikerre a BYC-et és építette a klub társadalmi kapcsolatait, életét.

A vitorlázás élményével egészen kisgyermek korában, édesapja révén ismerkedett meg. Nem volt kétséges elköteleződése a sportág irányába. Édesapja Lettner Ferenc tagja volt A NEMERE II. legendás Kékszalag rekordját elért csapatnak 1955-ben. Ezt a rekordot 2021-ben sikerült megdönteni!

Lettner Adorján János a Budapesti Műegyetem Gépészmérnök Karán szerzett diplomát.Siófokon a Vasasban Moly, majd Balatonfüreden a MAFC-ban Kalóz és Finn hajóosztályokban versenyzett.1970-ben igazolt a Balatonfüredi Vasas SC-hez (a Balatonfüredi Yacht Club elődjéhez) és a klubhoz való hűsége élete végéig megmaradt. Csillaghajóval 17 évig, majd utána nagyhajókkal versenyzett. B21-es és J24-es hajókkal több magyar bajnoki helyezést ért el, háromszor volt magyar bajnok.Tevékenyen részt vett a J24 hajóosztály magyarországi elterjesztésében, az elsők között hozta Magyarországra a hajóját, amelyet szeretett felesége után HEDDA névre keresztelt.

1994-től 2007-ig a Balatonfüredi SC, illetve a jogutód BYC vezetője – szakosztályvezetője, elnöke – volt. Történelmi időben vezette sikerre a BYC-et és építette a klub társadalmi kapcsolatait, életét.

Elnöksége alatt lett a BYC újra önálló sportszervezet és indult meg a teljes megújulás, mindez a rendszerváltás idején. Higgadt személyisége és lojalitása meghatározó szerepet kapott az átalakulás és a klub jövőképének meghatározásában amiért hálával, tisztelettel és megbecsüléssel tartozunk.

Elnöksége alatt a klub 13 alkalommal végzett megszakítás nélkül az MVSZ egyesületi ranglista első helyén. Egy évtizedig dolgozott a Magyar Vitorlás Szövetség elnökségében.1999-ben megkapta Balatonfüred Sportjáért kitüntetést, majd a Balatonfüredi Yacht Club és a Magyar Vitorlás Szövetség is az örökös tagjai közé választotta.

 

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Hírek, Agora

Hírek

Partnerségi egyeztetés

A város képviselő-testülete kezdeményezte a város településrendezési eszközeinek módosítását.

kiváncsi autós

2025.04.14.

Ami Ausztriát illeti, van egy érdekes jelenség. Sokszor látogatjuk a burgenlandi rokonainkat. Kifelé menve hogy hol a határ, azt becsukott…

Gab

2025.04.13.

Pontosan ott, ahol a MNB alapítványi pénzei, és a magánnyugdíjpénztári befizetéseink. Egyébbként az üzemanyag árában is van "útadó". Na, az…

Francia krémes, jaj nekem

2025.04.10.

Bergmann Gabi díjához én is gratulálok, de vérző szívvel, mert ha arra járok, mindig be KELL oda mennem, és akkor…

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Toplogo Monitor
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart