A napokban megnyílt Zsidó Kiválóságok Házában ez lesz az első koncert. Rendkívüli az érdeklődés a hangverseny iránt, a zsinagógakoncert meghirdetése után nem sokkal el is fogyott az összes jegy.
A Budapest Fesztiválzenekar az egyik legismertebb magyar szimfonikus formáció a világon, számos külföldi koncert és zenei fesztivál állandó vendége. A zenekar zenei igazgatója a Kossuth-díjas, Prima Primissima díjas Fischer Iván karmester, aki a már elhunyt Kocsis Zoltánnal együtt a zenekar alapítója is egyben.
Fischer Iván a Budapesti Fesztiválzenekar mellett a berlini Konzerthaus és a Konzerthausorchester zeneigazgatója. Az utóbbi években zeneszerzőként is tevékeny: műveit bemutatták az Egyesült Államokban, Hollandiában, Belgiumban, Magyarországon, Németországban és Ausztriában is. Nagy sikerű opera-előadások rendezője.
A világ legeredményesebb zenekarvezetői között tartják számon, hírnevéhez zenekarának intenzív nemzetközi turnétevékenysége és a nagy szakmai visszhangot, közönségérdeklődést kiváltó hanglemezeinek sora is hozzájárult.
Az április 9-én, hétfőn, este hat órakor kezdődő balatonfüredi koncert programja:
Felix Mendelssohn-Bartholdy: h-moll vonósszimfónia No.10
Louis Théodore Gouvy: Petite suite gauloise Op.90
Állandó lakosnak - és Részvénytársaságnak is egyúttal
2025.05.14.
Van itt egy nagyon jó pont. Az árak pont az eldurvult turizmus miatt durvultak el. Ha kérték-akarták az állandó lakosok,…
Bővebben
Egy állandó lakos
2025.05.14.
Előrebocsátom, indulatos lesz, de igyekszem mégis úgy fogalmazni, hogy átmenjen a szűrőn. Érzésem szerint "Részvénytársaság" nem állandó lakos. Ha ez…
Bővebben
2025.05.13.
Kedves "Sírjak Vagy Nevessek?" Sírjon, ha a nyaralótulajdonosokra úgy tekint, mint akik rosszat tesznek a városnak, és helyes lenne minél…
Bővebben