Oldal kiválasztása

„Az emlékeink itt születnek”

Szerző: | 2018-04-06.

Juhász Anna lesz a 193. Anna-bál háziasszonya. Az irodalmár, kulturális menedzser tavaly először vett részt a bálon, mindjárt háziasszonyként. Az élet azonban úgy hozta, idén is lesz számára egy nagy újdonság: szülés után másfél hónappal, kismamaként vezeti majd a bált.

-„Van valami titok az Anna-bálban, ami csak erre a bálra jellemző, ezt kell megtalálnom és felfrissítenem. Ez izgat”- nyilatkozta tavaly. Hogy áll a titok megfejtéssel?
– A 2017-es Anna-bál gyönyörű emlék és nagy élmény volt számomra. Nem csak gyermekkori vágyam vált valóra, hogy ennek a legendának a részese lehetek, de igen, picit a titokhoz is közelebb kerülhettem. Eddig a Balaton a nyaralást, a napot, a pihenést, a felfrissülést jelentette az életemben. Az újjászületést. Az Anna-bállal pedig ugyanez a helyszín megtelt hagyománnyal, történelemmel, méltósággal. Van, amit meg is találtam a titokból – hisz az előkészületek, a felkészítő hónapok és a Balatonfüreden töltött időszak bepillantást engedtek a szervezésbe – ez pedig az a szeretet, amivel a szervezők és az egész város készül az Anna-bálra. Alig várom, hogy visszatérjek.

– Újra felkérték, hogy legyen a bál háziasszonya. Milyen tapasztalatai vannak, változtat esetleg valamin?
– Számomra nagyon nagy megtiszteltetés, hogy másodjára is felkértek a bál háziasszonyi szerepére, hogy idén is részese lehetek az eseménynek. Örülök, hogy ismét a színpadon állhatok, örülök, hogy tehetek valamit azért, hogy hazánk legjelentősebb tradicionális, egyben erősen innovatív eseménye megteljen értékkel, kultúrával, mosolygó emberekkel. Füred mindig is a Balaton kulturális fővárosa volt, ez ma is így van. Azon leszek idén, hogy ezt az üzenetet minél több emberhez eljuttassam. Hiszen az emlékeink itt születnek.

– Első gyermekét várja.
– Így van, kislányunk nyár elején érkezik. Egyik dédnagymamáról neveztük el, hisz a családjainkban a hagyomány nagyon fontos. Hermina másfél hónapos lesz, amikor Füredre érkezünk az Anna-bálra, és habár a csodás báli forgatagban természetesen nem vesz majd részt, de Füred lesz neki az első város, ahova eljut – remélem, ő is picit otthonra talál majd.

– Tavaly egy impozáns, Zoób Kati ruhában konferált. Foglalkoztatja már, hogy idén milyen ruhában lesz? Egyáltalán dönthet erről vagy vannak elvárások, amiknek meg kell felelni?
– Ha lehetne, sem döntenék másképp – magánemberként is gyakran megfordulok Zoób Kati páratlan budapesti szalonjában. Kati művész és szakember, aki nem csak a külsőt látja, hanem az ember lelkét is. És azt is, a ruha milyen környezetben jelenik meg. Most, hogy ezen gondolkodom, jövök rá: életem fontos eseményeinél évek óta jelen van, gyászruhámat édesapám temetésére éppúgy ő készítette, mint tavaly ősszel a menyasszonyi ruhámat és most várandósságom alatti öltözékemet is. A tavalyi ruhám szerelem volt első látásra. Biztos vagyok abban, hogy ez idén is így lesz!

Fotó:Kaiser Ottó

Fotó:Kaiser Ottó

 

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Hírek, Agora

Hírek

Adj vért Balatonfüreden!

Az ország hét városában véradási akciót tartanak szeptember utolsó hétvégéjén. Balatonfüred az egyik helyszín.

Közel ezren tekertek

A zord időjárás ellenére a BalatonFondón közel ezren indultak el.

Mert ha elindul a vonat...

2024.09.26.

Biztos nem Belgrádba ment a kérdéses járat... Akkor nem, hogy 32 percet késett volna, hanem 32 perccel előbb érkezett volna…

MÁV

2024.09.25.

A 32 perc az még csak lóf... sem. Ez tényleg így van. Bármit csak akkor lehet szóvá tenni, ha 120…

soha többet vonat!!!

2024.09.25.

Több éve vonatoztam utoljára és hétfőn egy világ dőlt össze bennem! a 13,05-ös tapolcai vonat 32 perces késéssel indult Füredről,és…

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bmw
Mvm Cmyk Emblem Mg
Szerencsejáték Zrt
Bahart