Oldal kiválasztása

Az egészségügyi alapellátás-fejlesztése Balatonfüreden

A Balatonfüred, Csárda utca 1. szám alatt található Rendelőintézet kiemelt helyet foglal el a városi és a térségi egészségügyi alapellátásban, ezért fejlesztése, mostani emeletráépítéssel történő bővítése indokolt. A projekt keretében a Védőnői Szolgálat 100 m2 alapterületű, új kialakítású helyet kap, a rendelőintézet lapos tetejének emeletráépítésével. A védőnői körzetek Balatonfüreden a teljes korosztályos ellátást lefedik, jelenleg azonban a rendelőintézetben a hét fős Védőnői Szolgálat elhelyezésére mindössze másfél szoba áll rendelkezésre, amely a jelentős zsúfoltságon túl számos egyéb problémát is felvet. A jelenlegi munkakörülményeik zavarják a szakmai munkát, befolyásolják az egészségügyi személyzet és az ellátottak kapcsolatát és annak a bizalmas légkörnek a kialakulását, melyet egy terhes-, vagy gyermekét egyedül nevelő, támogatásra szoruló anya megkívánna. Az uniós támogatás felhasználásával Balatonfüred Város Önkormányzatának célja, hogy a körülmények pozitív irányba változzanak. A kitűzött cél eléréséhez az Önkormányzat nem halogathatta tovább a védőnői szolgálat fejlesztését, a tevékenység végzéséhez alkalmas és korszerű környezet kialakítását. Az új védőnői blokk megépítésével és a felszabaduló helyiség korszerűsítésével az ügyeleti ellátás színvonala is emelkedik a városban. A projekt keretében 1 db gépjárművet is beszereznek, így a jövőben a külső helyszíneken történő szolgáltatás is elérhetővé válik. A gépjármű megfelelő tárolásához, a Rendelőintézethez tartozó udvar átépítésével, a meglévő roncs garázs elbontásával, egy méretében is nagyobb, két gépkocsi befogadására alkalmas garázs épül, illetve a kerékpárral közlekedők számára fedett tárolót alakítanak ki a főbejárat közelében. A fenntarthatóság biztosítása érdekében napelemes rendszert is telepítenek. A projekt korszerű elemeinek beépítésével az új védőnői blokk üzemeltetése és fenntartása hosszú távon biztosított lesz.

 

 

 

 

Sajtóközlemény

Korszerű környezetben végezheti szakmai munkáját a Védőnői Szolgálat

2020. augusztus 29.

Elkészültek a Védőnői Szolgálat új tanácsadói helyiségei. Balatonfüred Város Önkormányzata 60 millió Ft vissza nem térítendő támogatást nyert el a helyi egészségügyi alapellátás-fejlesztésére, azon belül a Rendelőintézetben működő Védőnői Szolgálat munkakörülményeinek javítására. A TOP-4.1.1-15-VE1–2016-00019 azonosító számú projekt a Széchenyi 2020 keretében, az Európai Unió Regionális Fejlesztési Alap támogatásával valósult meg.

A Balatonfüred, Csárda utca 1. szám alatt található Rendelőintézet kiemelt helyet foglal el a város és a térség egészségügyi alapellátásában, ezért a mostani emelet ráépítéssel történő bővítése, a védőnői szolgálat infrastrukturális feltételeinek javítása szükségszerű volt. A projekt keretében a megújuló energiaforrások felhasználása által csökkent a Rendelőintézet energiafelhasználása is.

A beruházás során kialakításra került egy védőnői blokk, azaz védőnői tanácsadó helyiségek építése, átépítése, bővítése történt meg. A projekt keretében a Védőnői Szolgálat a korábbi zsúfolt másfél szoba helyett 100 m2 alapterületű, új helyet kapott a rendelőintézet lapos tetejének emelet ráépítésével. A hét fős Védőnői Szolgálat korszerű környezetben végezheti a szakmai munkát, megfelelőek lettek a feltételek, így kialakulhat az ellátottakkal az a bizalmas légkör is, amit egy terhes-, vagy gyermekét egyedül nevelő, támogatásra szoruló anya igényel. A fejlesztés eredményeként kielégíthető lesz az a korábbi igény, hogy az érintett csoport részére egészségnevelési előadásokra, bemutatókra, csoportos terhes tornákra stb. is sor kerülhessen. A védőnői szolgálat ezen új lehetősége hosszú távon megteremti a profilaxis, a megelőzés, a felvilágosítás és összességében az egészségnevelés tárgyi feltételeit.

A projekt keretében egy új gépkocsit is beszerzésre került, hogy a külső helyszíneken történő szolgáltatás is elérhetővé váljon, ugyanakkor a kerékpárral közlekedők és a kerékpárral munkába járó dolgozók számára modern kerékpár tárolót alakított ki az önkormányzat. A munkafeltételek minőségének javítása révén a projekt hozzájárul a munkahelymegtartáshoz is.

A projekt keretében az energiahatékonysági beruházás során napenergiára alapuló energia állomás kialakítására is sor került. A támogatás tette lehetővé a rendelőintézet udvarának átépítését is, mely során a meglevő régi garázst elbontották és egy méretében is nagyobb, két gépkocsi befogadására alkalmas garázst és raktárt alakítottak ki.

A teljes projekt költsége 114 483 483 Ft, amiből a támogatás 59 937 000 Ft, és a projekt sikeres megvalósításához a további 54 546 483 Ft fedezetet az önkormányzat biztosította.

 

 

Megosztás

Programok

Gyermeknap

2025-05-24-25. Vaszary Galéria

Gyermeknapi programok.

Annák éve

2025-05-24. 18.00 Anna Grand Hotel

Vendég: Daubner Anna.

Hírek, Agora

Hírek

füredi

2025.05.24.

Állj! Ez egyelőre csak egy feltételezés, valaki ideírta, mert nem volt jobb ötlete. Ebből azért nem kellene messzemenő következtetéseket levonni,…

tisztességes fürediek

2025.05.23.

Rengeteg ilyen történet van. De sokunk érzése szerint itt egy nagy mellébeszélés-orgia van. Hogy miért? szeressük egymást gyerekek, mert akkor…

Hogy mi van????

2025.05.23.

Ezt nem tudom felfogni. Ha tényleg valamelyik apartman-/nyaralótulajdonos volt, akkor ezek után bárki is még csodálkozik, hogy általánosítva ekkora szeretetnek…

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Toplogo Monitor
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart