Oldal kiválasztása

Balatonfüred, Széchenyi strand turisztikai infrastruktúrájának fejlesztése

A teljes beruházás megvalósítója Balatonfüred Város Önkormányzata. A fejlesztést szoros együttműködésben hajtja végre a település turisztikai vállalkozóival, szálláshelyadókkal és a helyi turisztikai egyesülettel.
Az elmúlt években Balatonfüred elsősorban a minőségi turizmus erősödésének köszönhetően patinás, erős történelmi gyökerekkel rendelkező Balaton parti kulturális központtá és márkás gyógyhellyé vált. A város számos fesztivált rendez, melyek regionális, országos vagy nemzetközi szinten is vonzerőt jelentenek és jelentős vendégforgalmat generálnak. A vendégek körében folytatott elégedettség vizsgálat ugyanakkor egyértelművé tette, hogy Balatonfüred még nem rendelkezik kellő számú, megfelelő színvonalú strandkapacitással. Jelen fejlesztéssel ezt a hiányt kívánja orvosolni az Önkormányzat. Az elnyert támogatásból a kemping területén a kor követelményeinek és a Balatonfüredi Turisztikai Egyesület által megfogalmazott „prémium” szolgáltatási kínálatnak megfelelő színvonalú sportos, gyermekbarát strandot alakítanak ki. A projekt egyik célja, hogy fürdőzésre alkalmassá teszik az érintett strandszakaszt, ennek érdekében megtörténik a mederkotrás, a mederhomokozás, felújítják és megemelik a partvédőművet, új burkolatot kap a parti sétány, 7 db új vízilejárót helyeznek ki. A strand területén közlekedő utakat alakítanak ki, teljesen megújulnak a zöldfelületek, és a jelenlegi öltözők. A fenntartható fejlődést szem előtt tartva új napkollektoros strandi zuhanyzókat telepítenek. A kisgyermekes családokat árnyékolt vízi játszópark, a már meglévő mini lídó, és további gyerekbarát szolgáltatások várják 2018 nyarától. A családi élmények fokozása érdekében teljesen megújul és kibővül a meglévő vízi csúszda, és egy új, többfunkciós homokos sportpálya is létesül.
A kemping területén elhelyezkedő, bárki számára látogatható strand üzemeltetője továbbra is a Balatontourist Füred Club Camping Kft. A strand fejlesztése révén, turisztikai szolgáltatás színvonalának emelése mellett négy új munkahely jön létre a városban.

Bontási jegyzőkönyv
Ajánlattételre felhívott gazdasági szereplők
Export felhívás
Kiegészítő dokumentumok

 

 

Megosztás

Programok

Vitorlabontó

2024-05-11. 10.15 Vitorlás tér

A hajózási szezon megnyitója.

< 2018 >
Február
H.K.Sze.Cs.P.Szo.V.
   1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728    

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • Lengyelné Nagy Veronika2024-05-05 21.34AgoraMàsodszor probàlkozom feltenni a kérdést ezen a forumon, ki tudja, mikor nyilik meg "végre" Zoob Katalin kiàllitoterme, ill. alkotomühelye, a
  • fü-fü-füredi2024-05-05 11.51AgoraSokan valahova egész mélyre, egy nagyon meleg helyre kívánják az új házakat, a lakóikkal együtt, meg az emiatt egyre növekvő
  • Krónikás2024-05-01 11.57AgoraSzerintem meg szép, modern, mint a bíróság. Ízlések és pofonok... Nekem pld. az nem tetszik, hogy Pesten betonból replikákat építenek,

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004