Oldal kiválasztása

Füredi a Balaton fagyija

Szerző: | 2018-05-16.

Megválasztották az idei év legjobb balatoni fagyiját. Az Annabáli Csemege nevű fagyit a füredi Bagaméri fagylaltozó készíti.

A Nyitott Balaton programsorozat keretein belül zajlott a Balaton Fagyija ötödik versenyének zsűrizésére. A négytagú zsűri végigjárta a benevezett fagylaltozókat, és több tényezőt is figyelembe véve hozta meg a döntését.
Az íz, illat, állag, szín, dekoráció, praktikum, és persze valamelyest a fagyi a Balatonhoz való kötődése alapján választották ki azokat a fagyikat, amelyeket a május 16-án, a Tünde hajó fedélzetén tartott eredményhirdetésen húsz gyermek is megkóstolhatott.

A szakértő zsűri úgy döntött: a 2018-as év Balatoni fagyija a balatonfüredi Bagaméri fagylaltozó által megálmodott Annabáli Csemege lett, amelynek készítője Márton Sándor.

Az Annabáli csemege fantázianevű fagylalt tejalapú, linzeres ízesítésű, sült alma rétegezéssel, roppanós linzermorzsával, a tetején aranycsokoládé díszítéssel. Egyedi ízét a helyi termelőktől vásárolt alma adja, amelyet a felkockázás után megfőznek és fahéjas cukorsziruppal ízesítenek.

A pár napja kihirdetett Év fagylaltja díj is egyébként a Balatonhoz került, azt a gyenesdiási Bringatanya-Somogyi fagylaltműhely nyerte bazsalikomos málnafagylaltjával.

Fotó: Nyitott Balaton

 

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Fekete hattyú

2024-05-16. 19.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

A Szegedi Kortárs Balett előadása.

Hírek, Agora

Hírek

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004