Oldal kiválasztása

Európa-bajnokság Füreden

Szerző: | 2018-05-22.

Balatonfüreden rendezik meg az év legrangosabb hazai vitorlás versenyét, a Dragon Európa-bajnokságot. 15 országból mintegy hatvan egység vesz részt a május 26-án kezdődő versenyen.

Az idei év legkiemelkedőbb, magyar rendezésű vitorlás eseményén 180 sportoló vesz részt, itt lesz a világ egyik legismertebb vitorlázója Jochen Schümann, aki háromszoros olimpiai bajnok, többszörös világ- és Európa-bajnok, emellett tagja volt a svájci Alinghi többszörös America’s Cup-győztes csapatának is.
Egy japán hajót kormányoz majd Peter Gilmour. Az ausztrál versenyző háromszor nyerte el a Match Race (párosverseny) világbajnoki címet, összesen öt különböző America’s Cup csapat tagja volt, 2007-ben az Alinghi tagjaként pedig győzött is.

Ugyancsak német színekben versenyez a kétszeres Finn dingi világbajnok Malte Philipp, a dán Jörgen Schönherr, aki a Dragonon kívül korábban két másik hajóosztályban is nyert már világbajnokságot, de itt lesz a nyolcszoros világbajnok Theis Palmmal is.
Itt lesznek a közelmúlt bajnokai is: a német Stephan Link (2017: Gold Cup győztese), az Eb-címvédő portugál Pedro Andrade vagy a Dragon-veterán, többszörös világbajnok német Vinci Hoesch illetve az 1996-os atlantai olimpia bajnoka 470-es hajóosztályban az ukrán Jevgen Braszlavec.

A legerősebb magyar csapat a Kis-Szölgyémi Ferenc irányította trió lehet, amelyik már közel tíz éve versenyez együtt változatlan összeállításban, a repülő hollandi osztályból érkező Kiss Tamással, és a rendkívül rutinos, többszörös Soling-világbajnok Vezér Károllyal.

– Rendkívül erős mezőnyre számíthatunk a balatonfüredi világversenyen. A Dragon hajóosztályra jellemző, hogy különböző hajóosztályok legjobbjai is részt vesznek a versenyeken, mert a hajóosztály igen komoly kihívást jelent taktikai, hajóbeállítási és erőnléti szempontból is – hangsúlyozta Náray Vilmos főszervező, a Magyar Dragon Szövetség elnöke.

Május 22-én kezdődött a magyar bajnokság, amely bemelegítő, ismerkedő verseny volt, május 28-án kezdődik az igazi megmérettetés, az Európa-bajnokság. Mivel az Európa-bajnokság nyílt, Hongkongból és Japánból is érkeznek versenyzők a megmérettetésre. A Dragon Európa-bajnokság a Dragon osztály magyarországi szervezete, a Magyar Dragon Szövetség, valamint a Magyar Vitorlás Szövetség és a Balatonfüredi Yacht Club együttműködésében valósul meg. Őket egészíti ki a világversenyek rendezéséhez előírt nemzetközi versenybírói, ellenőri és versenyrendezői csapat.

 

Megosztás

Olvass tovább

Programok

< 2024 >
Március
H.K.Sze.Cs.P.Szo.V.
    123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031

Hírek, Agora

Hírek

Rajzpályázat

„Ha nagy leszek, Bohócdoktor leszek” címmel rajzpályázatot hirdet a Karitáció Alapítvány.

Agora

  • Attila2024-02-28 17.10AgoraÍzléses közterületek Füreden? De mi lesz a lakóteleppel ,évek óta nem kezelik rendesen a növényeket ,bokrokat, fákat. Több szolgáltató feltúrta
  • Hát csak nem már megint egy átkozott szálloda?2024-02-23 16.27AgoraÉs ráadásul annyira szép zöld, hogy csak na. De a lényeg, hogy a turizmus nem cél, hanem eszköz. Az egyik
  • Rendelethez2024-02-23 16.24AgoraKöszönöm az információt! És egyben nagyon gratulálok az illetékeseknek.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Gazdabolt
Bahart
image004