Oldal kiválasztása

Alternatív Anna-bál

Szerző: | 2018-05-28.

A tavalyi nagy siker után újra Anna-utcabál a város történelmi negyedében. Könnyed elegancia, szubmediterrán hangulat, táncparkett és koncert a Blaha utcában. A hagyományos bál alternatívájaként utcai forgatag. Teraszok, minőségi gasztro-kínálat és laza szórakozás a báltól pár lépésnyire.

A hagyományos báli menet bevonulása után fél kilenckor a szervezők kiürítik az utcát és megkezdődik a kulissza átalakítása. Megújított, a tavalyinál látványosabb díszítés és utcabútorok fogadják majd a vendégeket, akik este kilenc órától érkezhetnek az utcabálra. Bárok, éttermek, bistro, cukrászda, borgaléria, sőt még sörház is nyitva lesz, ki-ki vérmérséklete szerint választhat a sokszínű kínálatból.

Könnyed nyáresti elegancia – ez az estére vonatkozó ajánlás, a rendezvényre elővételben 1500 forint a belépő. Szóval szinte alig marad kifogás, miért kellene elmulasztani a július 21-én rendezendő laza bált, ahova ráadásul előszeretettel látogat ki a díszes bál közönsége is. Így lehet aztán abroncsos szoknyákban felszabadulni igyekvő lányokat, és zakójukat az utcakőre hagyó fiúkat táncolni látni és persze jó eséllyel a leendő bál szépe is megfordul itt.

A patinás utcában ezúttal is lesz színpad, itt koncertezik majd a Group and Swing, akik már tavaly is a boogie-s, swinges, jazzes, latinos, helyenként rockabilly dalaikkal igazi lüktetést csempésztek az utca ódon falai közé. A fehérkalapos, csíkos öltönyös zenészek között pedig egy igazi díva, Mihályi Réka.

– Nagyon szeretjük Füredet, az utcabált különösen, mert nincs még egy ilyen alkalom, hogy báli körülmények között zenéljünk. Imádtam kicsit felkavarni az asztaltársaságokat vagy éppen dalainkkal lekövetni az utca hangulatát. Se előtte, se azóta nem játszottunk utcabáli közönségnek, úgyhogy nagyon várom az idei fellépést. Mindent játszunk, amit az adott helyzet és a szívünk diktál. Megidézzük a 20-as, 30-as évek hangulatát, lesznek örökzöldek, saját dalok, Ray Charles, Michael Bublé, Nathalie Cole, vagy Louis Prima feldolgozások és persze bulizunk is – mondta Mihályi Réka, aki azért elárulta, hogy régi vágya, hogy egyszer vendégként vegyen részt az Anna-bálon.

A hajnali órákba nyúló rendezvény házigazdája: Suri Imre, a Jazzy Rádió műsorvezetője.

A Blaha utcai vendéglátóhelyek: Borharapó, Első Füredi Sörház Étterem, Hello Tourist Kert, Horvát Ház Borgaléria, Blaha Lujza Étterem, Kedves Cukrászda, Kredenc, Morzsa Bisztró.

Közel ezer vendég fér el az utcabálon, ebből ötszázan le is tudnak ülni a teraszokon, érdemes tehát minél előbb jegyet váltani az eseményre.

Jegyek itt kaphatók.

 

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Jókai-napok

2024-05-03-04. Jókai Emlékház

Megemlékezés, irodalmi est.

Zeneiskolai koncert

2024-04-28. 17.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Művészeti csoportok hangversenye.

< 2023 >
július 31 - augusztus 06
  • 31

    Nyáresti koncert

    20:00 -22:00
    2023.07.31
    Balatonfüred, Óvoda utca 1.
    Balatonfüred, Óvoda utca 1.

    Nikos Ormanlidis hegedűs estje.

  • 01

    Valahol Európában

    20:00 -22:00
    2023.08.01
    8230 Balatonfüred, Horváth Mihály utca
    8230 Balatonfüred, Horváth Mihály utca

    Musical.

  • 02

    Gospel napok

    19:30 -22:00
    2023.08.02
    Balatonfüred, Tagore sétány
    Balatonfüred, Tagore sétány

    Koncert.

    Tóth Vera Band koncert

    20:30 -22:30
    2023.08.02
    8230 Balatonfüred, Horváth Mihály utca
    8230 Balatonfüred, Horváth Mihály utca

    A koncert elmarad!

  • 03
    Nincsenek események
  • 04

    Balatonfüredi Borhetek

    18:00 -23:00
    2023.08.04-2023.08.27
    Balatonfüred, Tagore sétány
    Balatonfüred, Tagore sétány

    Gasztronómiai fesztivál.

    Na mi van?

    20:30 -22:00
    2023.08.04
    8230 Balatonfüred, Horváth Mihály utca
    8230 Balatonfüred, Horváth Mihály utca

    Laár András és Besenyő István közös estje.

  • 05

    Tárlatvezetés

    17:00 -19:00
    2023.08.05
    Balatonfüred, Honvéd utca 1.
    Balatonfüred, Honvéd utca 1.

    Áfra János tárlatvezetése.

    Kökény Attila és Rakonczai Viktor koncertje

    20:30 -22:30
    2023.08.05
    8230 Balatonfüred, Horváth Mihály utca
    8230 Balatonfüred, Horváth Mihály utca

    Közös koncert.

  • 06

    OrgonaPont plusz

    17:00 -19:00
    2023.08.06-2023.08.07
    Balatonfüred, Gyógy tér
    Balatonfüred, Gyógy tér

    Orgona koncertek.

Hírek, Agora

Hírek

Verspályázat

A város ebben az évben is meghirdeti a Salvatore Quasimodo verspályázatot.

Agora

  • Brien Fery2024-04-16 12.02AgoraA Fürdö utcában a Rendszetudományi központ előtt az úttest megsüllyedt és annyira hepehupás hogy csak lépésben lehet áthaladni a szakaszon.
  • Nyugdijas Öreghegyi2024-04-16 11.57AgoraTisztelt Somogyi úr, az Öreghegyi utca elején létesítettek egy kis "Park"-ot. Sajnos ennek a rendben tartására úgy látszik nem jut
  • csalódott mátrai országjárók2024-04-14 10.23AgoraTegnapelőtt (péntek) voltunk a Kisfaludy strandon, a WC még mindig csukva. Ezzel szemben kedden az akali strandon már régóta nyitva

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004