Oldal kiválasztása

Prímások versenye az Anna-bál jegyében

Szerző: | 2018-07-01.

Népzenei prímásversenyt hirdetett a város a Hagyományok Házával és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Népzene Tanszékével közösen. Az Anna-bál hetében idén is megtelik hát hegedűszóval a Gyógy tér.

A hegedűsök versenye hatodik éve kapcsolódik az Anna-bálhoz, kétévenként kapnak felváltva lehetőséget a cigányprímások illetve a táncházas zenészek. Idén is nyilvános lesz a megmérettetés, a díjazott prímások gálaműsort is adnak.

Autentikus népzenét játszó, a táncház mozgalomban tevékenykedő, 35 év alatti muzsikusok jelentkezését várják, akiknek egy kötelező és egy szabadon választott számot kell előadniuk egy állandó zenekar kíséretében a Kisfaludy Galériában rendezett nyilvános színpadi versenyen.

Kötelező anyagként a versenyzőknek a felső-Tisza-vidéki vagy mezőségi (Magyarpalatka, Magyarszovát, Ördöngösfüzes, Szék) népzenét kell megszólaltatniuk, a szabadon választott versenyszám pedig bármely Kárpát-medencei tájegységből származhat.
A hegedűsök nemcsak a zsűrinek játszanak, mind a két nap a közönség is részese lehet a versenynek, ami az elmúlt évek tapasztalata alapján a legtöbb zenésznek plusz inspirációt nyújt.

A díjazottak július 18-án, szerdán este, kilenc órakor gálakoncertet adnak a Gyógy téren felállított nagyszínpadon. A prímások mellett ismert vendégmuzsikusok is fellépnek majd.
A sepsiszentgyörgyi származású Fazakas Levente nyerte a legutóbbi népzenei prímásverseny fődíját. A hegedűs jelenleg Csíkszeredán él feleségével és három gyermekével, a Heveder zenekar prímása.

Fazakas Levente a prímásversenyen

– Életem első és utolsó versenye volt ez. Akkor már volt színpadi rutinom, de azért az mégsem egy szokványos helyzet, hogy négy zsűritag árgus szemmel figyeli az ember játékát. Nagyszerű zenészek jelentkeztek akkor a megmérettetésre, apróságok döntöttek szerintem a javamra. A díjból egyebek mellett vettem egy új hangszert magamnak, ez a mániám, gyűjtöm a hegedűket. Talán a verseny hozadéka, hogy tavaly meghívtak egy kalotaszegi prímásverseny zsűrijébe, – gondolták, ha már nyertem egy versenyt, akkor értékelni is tudok. A verseny óta egyébként sokat zenélek, a Heveder zenekar prímása vagyok, koncertezünk, táncházakban, esküvőkön és más rendezvényeken zenélünk. A bandával megtaláltam a zenei világomat – vélekedett a 2016-os prímásverseny győztese, aki hozzátette: mindenképp érdemes hegedűsként egyszer megmérettetnie magát az embernek egy ilyen versenyen.

A népzenészek teljesítményét a magyarországi népzenei mozgalom kiemelkedő prímásaiból álló szakmai zsűri: Árendás Péter, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem adjunktusa, Blaskó Csaba zenetanár, népzenész, Lakatos Róbert, a művészetek magisztere, Vizeli Balázs Kossuth-díjas népzenész és Pál István „Szalonna”, a Magyar Állami Népi Együttes művészeti vezetője értékeli.

Az elbírálás során ezúttal is kiemelt szempontnak számít a dallamválogatás zeneesztétikai értéke, a bemutatott dallamok stílushű előadásmódja, az előadó technikai tudása, valamint egyéni, művészi kisugárzása.

– A balatonfüredi Anna-bál mindig is az ország legelőkelőbb báljai közé tartozott, ahol a haza legjelesebb művészei, közéleti szereplői nyaranként találkoztak. Ehhez szépen illeszkedik immár évek óta a prímásverseny, amely ma már jelentős presztízzsel bír a zenészek körében – vélekedik Kelemen László a Hagyományok Háza igazgatója.

A verseny fődíjasa egymillió forint pénzjutalmat vehet át és felléphet a jövő évi Anna-bálon.

 

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Fut a Füred

2024-10-17. 13.30 Tagore sétány

Futás a sétányon.

Hírek, Agora

Hírek

Büntetések az utakon

Országosan fokozott ellenőrzést tart a rendőrség az utakon. Jelentős büntetésre számíthatnak a mobilozók.

Közel ezren tekertek

A zord időjárás ellenére a BalatonFondón közel ezren indultak el.

füredi átlagnyug(nyög)díjas

2024.10.08.

Eszerint ha időpontra megyek Pestre, (novembertől, egészségügyi okokból, mert Veszprém egy rémálom, tegnap 2,5 órát próbáltam az Sztk-ban valamit elérni,…

Szerettem vonatozni

2024.10.05.

Én 4 óra 30 percig utaztam Balatonfüred Bp között. Székesfehérváron lekéstük a délipartról érkezö express vonatot és nem volt mozdony!…

Mert ha elindul a vonat...

2024.09.26.

Biztos nem Belgrádba ment a kérdéses járat... Akkor nem, hogy 32 percet késett volna, hanem 32 perccel előbb érkezett volna…

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bmw
Mvm Cmyk Emblem Mg
Szerencsejáték Zrt
Bahart