A jogszabályról a kölcsönző és bérbeadó cégeknek tájékoztatniuk kell az eszköz használóit – szól az önkormányzat új rendelete.
Az utóbbi években az említett elektromos közlekedési eszközök használata miatt számos panasz érkezett. Nagy sebességgel, halkan haladnak az elektromos járművek, a sétálók nem hallják őket és nem tudnak kitérni útjukból. Balesetveszélyes, hogy sokszor rutintalanok szállnak fel rájuk, akik nem tudnak igazán bánni az eszközökkel – jellemzően ezek voltak a kifogások.
A jogszabály szerint a tavaly nyári tapasztalatok alapján az önegyensúlyozó járművek kezelhetetlen mértékben lepték el a várost, a sétányon sokszor fegyelmezetlenül és nagy sebességgel közlekednek, közvetlenül veszélyeztetve a gyalogosokat. Használatuk lehetetlenné teszi a gyalogos közlekedésre szolgáló területek biztonságos, rendeltetésszerű használatát.
A tiltó rendelet az önegyensúlyozó járművekre, az elektromos vagy más gépi meghajtású közlekedési, sport, vagy szabadidős eszközökre (hoverboard, elektromos gördeszka, elektromos roller) vonatkozik. Aki a város tulajdonában álló, a 71-es számú főút alatti gyalog- és kerékpárutakon, járdán, parkban, egyéb a közforgalom elöl elzárt közterületen az említett járművel közlekedik és azt nem gyalogosan tolva vagy kézben tartva halad, százötvenezer forintig terjedő közigazgatási bírsággal vagy 50 ezer forintos helyszíni bírsággal sújtható – tartalmazza az új rendelet.







Füred épül, szépül satöbbi
2025.12.20.
Kivéve az Illés József utca - mert hát az nem kiemelt fontosságú turistaövezet -, ahol MÁR MEGINT CSŐTÖRÉS VAN. IGEN,…
Bővebben
igazi régi fürediek
2025.12.17.
Tisztelt Névtelen! Van egy nagy baj! A hozzászólása után ítélve Önnel semmi baja a füredieknek, hanem az éjszakai rendzavarókkal, stb.…
Bővebben
2025.12.16.
Sajnos a "rezignált füredinek" nem tudtam válaszolni, ezért ha nyomon követi az itteni beszélgetést, akkor válaszolnék, mégpedig nem vagyok iszákos,…
Bővebben