Jelentősen nőtt a hazai turizmus az elmúlt években. Míg 2010-ben kevesebb, mint 23 millió vendégéjszakát töltöttek a turisták a magyarországi kereskedelmi, illetve az üzleti célú egyéb szálláshelyeken, addig 2017-ben ez a szám már meghaladta a 38 milliót. A kereskedelmi és az egyéb üzleti célú szállások esetében is volt bővülés, ám azok mértékében jelentős volt a különbség. Míg a kereskedelmi szállásokon 55 százalékkal nőtt a vendégéjszakák száma, addig az üzleti célú egyéb szálláshelyeken több mint két és félszer több volt az eltöltött vendégéjszakák száma tavaly, mint 2010-ben.
Magyarország kiemelt üdülőövezetei közül lakóingatlant a legdrágábban Budapest környékén lehetett vásárolni 2017-ben, ott az átlagos négyzetméterár közel 420 ezer forintot tett ki. Ez több mint 70 százalékkal haladta meg a 2013-as, mélypontnak számító évét. A második legdrágább Sopron és Kőszeghegyalja térsége volt, 270 ezer forintot meghaladó négyzetméterenkénti árral. Ezt az áremelkedést a Takarék Index elemzői inkább az osztrák határ közelségének, mintsem Sopron és környéke turisztikai szerepének tudják be. A harmadik helyen a lakóingatlanok tranzakciós árai alapján tavaly a Balaton végzett 257 ezer forinttal. A legalacsonyabb, még az 50 ezer forint sem elérő átlagáron a kiemelt üdülőövezetek közül a Tisza-tó környékén lehetett vásárolni 2017-ben.
A Balatonnál a legnagyobb, 16 százalékos átlagos árnövekedés Balatonalmádi és környékén ment végbe egy év alatt, míg a siófoki járás esetében 12, a Keszthelyi esetében pedig 10 százalékos drágulást regisztráltak.
A legmélyebben továbbra is a Balatonfüred és Siófok környékén lakóingatlan-vásárlást fontolgatóknak kell a zsebükbe nyúlniuk, 344-368 ezer forint környékén mozogtak tavaly itt az átlagos négyzetméterárak. Fonyód és környékén pedig átlagban több mint 250 ezer forintot kellett leszurkolni egy négyzetméterért. A többi part menti járásban 120-250 ezer forint közötti négyzetméteráron cseréltek gazdát az ingatlanok 2017-ben. A legolcsóbbnak a közvetlen part melletti járások közül a tapolcai bizonyult, ahol átlagban mindössze 120 ezer forintba került egy négyzetméter.
Üdülőket a legdrágábban 2017-ben Siófok és Balatonalmádi környékén vásároltak, ahol a 300 ezer forintot is átlépte az átlagos négyzetméterár. A települések esetében a legdrágábbnak továbbra is Siófok és Balatonfüred számított. Az előbbi esetében közel 370 ezer forintot kellett fizetni a lakóingatlanok négyzetméteréért, és itt voltak a legmagasabbak a fajlagos üdülőárak is, amelyek meghaladták a 408 ezer forintot is.
Balatonfüred esetében az átlagos négyzetméterárak szintén nagyon hasonlóak voltak: 367 ezer forintba került a lakóingatlanok négyzetmétere, és több mint 400 ezerbe az üdülőké. A vizsgált települések közül a legkedvezőbbek Keszthelyen voltak az árak, azok még a 200 ezer forintot sem érték el sem a lakóingatlanok, sem pedig az üdülők esetében.
Címlapkép: Gáspár Ákos
füredi
2025.05.24.
Állj! Ez egyelőre csak egy feltételezés, valaki ideírta, mert nem volt jobb ötlete. Ebből azért nem kellene messzemenő következtetéseket levonni,…
Bővebben
tisztességes fürediek
2025.05.23.
Rengeteg ilyen történet van. De sokunk érzése szerint itt egy nagy mellébeszélés-orgia van. Hogy miért? szeressük egymást gyerekek, mert akkor…
Bővebben
Hogy mi van????
2025.05.23.
Ezt nem tudom felfogni. Ha tényleg valamelyik apartman-/nyaralótulajdonos volt, akkor ezek után bárki is még csodálkozik, hogy általánosítva ekkora szeretetnek…
Bővebben