Oldal kiválasztása

Balatoni borok sikere

Szerző: | 2018-10-28.

Megjelent az idei Borkiválóságok Könyve. A fehér, a vörös és a rozé fajtákat listázó kötetben a Balaton borrégió, a Tokaji borrégió, illetve a Pannon Borrégió termelői szerepeltek a legsikeresebben.

Hat éve indult a Nemzeti Borkiválóság Program, amely mára valódi mozgalommá vált – idézte fel a könyvbemutatón Kiss Eliza, a program vezetője.

Bognár Lajos élelmiszerlánc-felügyeletért felelős helyettes államtitkár emlékeztetett arra, hogy a borok évjáratról évjáratra változnak. A sorozat célja ezért az, hogy könnyen befogadható, szakmai alapokon nyugvó segítséget nyújtson az eligazodásban a borbarátok, de akár a szakma számára is.

Mint a szakember hangsúlyozta: a megmérettetés rangját jól mutatja nemcsak a benevezett tételek óriási száma, hanem egyre magasabb minősége is.

Horkay András, a bíráló bizottság elnöke felidézte, hogy kezdetben nem egészen 700 tétel, idén pedig már csaknem kétszer ennyi minta érkezett be, ezeket 14 nap alatt bírálták el.

A fehérborok kategóriájában 656 tételt nevezett 7 régió 21 borvidékének 296 borászata.

Az élen a Balaton Borrégió végzett 96 borkiválósággal és egy top borkiválósággal, míg Tokajból idén 61 borkiválóság, 8 top borkiválóság érkezett. A fehérborokat tartalmazó idei kötetbe összesen 261 borkiválóság és 9 top borkiválóság került be.

A vörös és rozé Borkiválóságok Könyvébe 468 vörös és 175 rozé tételt nevezett 264 borászat, 7 régió 20 borvidékéről.

A legjobban a Pannon Borrégió (Szekszárdi és Villányi Borvidék) szerepelt 121 borkiválósággal és 11 top borkiválósággal a Felső-Pannon Borrégió 52 borkiválóságot, a Felső-Magyarországi Borrégió pedig 46 borkiválóságot és 2 top borkiválóságot adott.

A kötetbe összesen 222 vörös borkiválóság, 14 top borkiválóság és 59 rozé borkiválóság került be – tette hozzá Horkay András.

Kiss Eliza az MTI-nek elmondta, hogy az érdeklődők a nagyobb borászatokban, borkereskedésekben juthatnak hozzá a kétnyelvű (magyar és angol) kötetekhez.

 

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Hírek, Agora

Hírek

Partnerségi egyeztetés

A város képviselő-testülete kezdeményezte a város településrendezési eszközeinek módosítását.

kiváncsi autós

2025.04.14.

Ami Ausztriát illeti, van egy érdekes jelenség. Sokszor látogatjuk a burgenlandi rokonainkat. Kifelé menve hogy hol a határ, azt becsukott…

Gab

2025.04.13.

Pontosan ott, ahol a MNB alapítványi pénzei, és a magánnyugdíjpénztári befizetéseink. Egyébbként az üzemanyag árában is van "útadó". Na, az…

Francia krémes, jaj nekem

2025.04.10.

Bergmann Gabi díjához én is gratulálok, de vérző szívvel, mert ha arra járok, mindig be KELL oda mennem, és akkor…

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Toplogo Monitor
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart