A fejlesztés az Innovációs és Technológiai Minisztérium megbízásából a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásában uniós és hazai forrásból valósul meg, derül ki még a NIF közleményéből.
A korszerűsítésnek köszönhetően korszerű, légkondicionált elektromos motorvonatok is megjelennek majd az északi parton.
A tervezést és kivitelezést is magában foglaló, mintegy nettó 23 milliárd forintos beruházás során a Szabadbattyán és Balatonfüred közti 55 kilométeres vonalszakasz villamosítása mellett Polgárdi, Balatonkenese, Balatonfűzfő és Alsóörs állomásokat átépítik és akadálymentesítik. Ennek keretében az állomásokon cserélik a szükséges kitérőket, 55 centiméter magas peronokat építenek, korszerűsítik az utastájékoztató rendszert és felújítják a térvilágítást.
A közlemény szerint a tervezési feladatok elvégzését követően a látványos kivitelezési munkálatok 2019 őszén kezdődhetnek meg, a teljes fejlesztés körülbelül 2,5 év múlva készül el.
A Szabadbattyán–Balatonfüred közötti szakasz a Szabadbattyán–Tapolca-Keszthely vasúti pálya villamosításának első ütemében újul meg.
Az érintett szakasz forgalmának jelentős hányada a nyári idegenforgalmi szezonban bonyolódik. Miközben egyre népszerűbbek és egyre több időtöltési lehetőséget kínálnak a Balaton északi partján fekvő települések, a nyári hétvégéken nehézkes a megközelítésük a túlzsúfolt autópálya miatt. Ezért nagy szükség van a vasúti közlekedés és járműpark korszerűsítésére. A villamosítás kiépítése azért is fontos, mert Balatonfüred bonyolítja le az északi parton a legnagyobb utasforgalmat.
A tervek szerint 2019-ben megérkeznek az első Stadler gyártmányú emeletes motorvonatok a MÁV-Starthoz, így nem kizárt, hogy ezeket a 600 ülőhelyes járműveket is bevetik majd a zsúfolt nyári hétvégi forgalomban, ha elkészült a vasútvonal fejlesztése.
kiváncsi autós
2025.04.14.
Ami Ausztriát illeti, van egy érdekes jelenség. Sokszor látogatjuk a burgenlandi rokonainkat. Kifelé menve hogy hol a határ, azt becsukott…
Bővebben
Gab
2025.04.13.
Pontosan ott, ahol a MNB alapítványi pénzei, és a magánnyugdíjpénztári befizetéseink. Egyébbként az üzemanyag árában is van "útadó". Na, az…
Bővebben
Francia krémes, jaj nekem
2025.04.10.
Bergmann Gabi díjához én is gratulálok, de vérző szívvel, mert ha arra járok, mindig be KELL oda mennem, és akkor…
Bővebben