Oldal kiválasztása

Békebeli hangulatban

Szerző: | 2018-11-05.

Az átmulatott éjszaka utáni háborgó gyomor megnyugtatása, némi szemlélődés és tűnődés a főúr gondoskodása mellett. Újra gáblit rendeztek Füreden. A Hamvas Béla Asztaltársaság szervezte Kávéházi gáblinak a Borcsa étterem adott helyet. Több fogásos menü, ráérős ízlelgetés és iszogatás a kétségkívül az egyik leginkább szerethető magyar író, Krúdy Gyula szellemiségében.

Volt itt kasszírnő (Magyar Kinga) kimért főúr (Máté P. Gábor) kissé melankolikus bárzongorista (Pingiczer Szilárd) irodalmi idézeteket citáló színművész (Szilágyi Tibor) és persze a történetekre és a villásreggelire éhes vendégek, akik Lukács Róbert baristától kérhették maguknak a gábli elengedhetetlen kellékét, a forró feketekávét.

Varju Viktor séf olykor előlépett a konyhából és megadta az alaphangot a soron következő fogásnak. Volt mit simítani a menün, hiszen első hallásra a szalon kocsonya, a Pethes-féle velős csontos, eperleveles húsleves, a gombás csuszával tálalt mangalicakaraj és végül a diós-málnás Blaha Lujza-torta nem tűnt éppen könnyed délelőtti villásreggelinek.
Persze, aki Krúdy modorában akar étkezni, ráadásul a másnapos gyomor problémáira megoldást kereső gáblira fizet be, annak bizony mindezt még néhány gyógyító sörrel vagy fröccsel le is kell kísérnie – és ezzel minden egyből a helyére is kerül, így együtt már egészen más a gábli.

Hogy megadják a füredi gábli módját, a három órás gasztronómiai kaland közben Saly Noémi író, muzeológus tartotta szóval a vendégeket. Felidézte a korabeli kávéházak világát, ahol a pincérek még aszpirint is adtak a rendelés mellé.
Ebből ízelítő a Füred TV videójában:

 

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Arácsi karnevál

2026-02-07. 15.00 Szent Benedek Iskola

Jelmezes felvonulás a mohácsi busókkal.

Huray-estek

2026-02-06. 17.00 Huray villák

Előadás.

Hírek, Agora

Hírek

Fenyőfák elszállítása

Ezúttal is ingyenesen elszállítják a városban az ingatlanok elé kihelyezett lebontott karácsonyfákat.

Balatonfured.hu

2026.01.29.

Kedves László, a tavalyi parkoló bérlet, ez év január 15-ig volt érvényes. Üdv A szerk.

László Almási

2026.01.28.

Meddig érvényes 2025-ös lakossági parkolókártya ?

M.E.

2026.01.27.

A sétányon lévő varjúfészkek leszedésének lassan itt az időpontja! Február, március hónapban 2-3 alkalommal kellene visszabontani (leszedni) a fészkeket és…

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

Bannerek

anigifwpmozi

Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2

Bahart