Oldal kiválasztása

Továbbjutás a nemzetközi kupában

Szerző: | 2018-11-25.

A Balatonfüredi KSE bejutott a férfi kézilabda EHF-kupa csoportkörébe, méghozzá kettős győzelemmel. A cseh Karvinát az idegenbeli egygólos siker után hazai pályán, 32-29 arányban, is legyőzték. A legjobb 16 között a füredi csapat.

Izgalmas, helyenként kemény meccsen aratott győzelmet a füredi csapat. Az első illetve a második félidőben is sikerült jelentős előnyre szert tennie Zdolikéknak, de a cseh bajnok rendre ledolgozta 5-6 gólos hátrányát. Sőt, az utolsó negyedóra előtt ki is egyenlítettek, a vezetést azonban egyszer sem tudták átvenni.

A véghajrában azonban meggyőző volt a Balatonfüredi KSE, amely így végül 32-29 (17-16) arányban győzött a visszavágón. (Az első mérkőzést, Csehországban a BKSE nyerte egy góllal 34-33-ra.)

A csapat vezéregyénisége a 19 éves Máthé Dominik volt. A jobbátlövő kilenc góllal zárt. Zdolik és Szita 6-6 góljával szintén sokat tett a sikerért.

Lelkes szurkolótábor előtt vívta ki a füredi csapat a nemzetközi kupa csoportkörében való szereplést, ahova még egy magyar egyesület, a Tatabánya is bejutott.

 

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Vitorlabontó

2024-05-11. 10.15 Vitorlás tér

A hajózási szezon megnyitója.

< 2024 >
január 01 - január 07

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • Lengyelné Nagy Veronika2024-05-05 21.34AgoraMàsodszor probàlkozom feltenni a kérdést ezen a forumon, ki tudja, mikor nyilik meg "végre" Zoob Katalin kiàllitoterme, ill. alkotomühelye, a
  • fü-fü-füredi2024-05-05 11.51AgoraSokan valahova egész mélyre, egy nagyon meleg helyre kívánják az új házakat, a lakóikkal együtt, meg az emiatt egyre növekvő
  • Krónikás2024-05-01 11.57AgoraSzerintem meg szép, modern, mint a bíróság. Ízlések és pofonok... Nekem pld. az nem tetszik, hogy Pesten betonból replikákat építenek,

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004