Oldal kiválasztása

Kortárs-díjat kapott a Tempevölgy főszerkesztője

Szerző: | 2018-11-29.

A Kortárs szerkesztői átadták a folyóirat alapította Kortárs-díjat. A még a 90-es években alapított elismerést olyan alkotó kaphatja meg, aki az adott évben publikált a lapban, és eddigi életműve, művészi teljesítménye alapján érdemes a díjra.

A Kortárs-díjat az aktuális szerkesztőség tagjai ítélik oda. 2014 óta a három díjazott közül az egyik alkotó mindig képzőművész, az irodalom területéről pedig egy szépirodalmi és egy kritikai alkotó kapja meg.

Az idei díjazottak: Kemsei István, Nagy Árpád „Pika” és Tóbiás Krisztián, a Tempevölgy folyóirat főszerkesztője, Balatonfüreden élő költő.

Tóbiás Krisztiánt a fiatalabb írónemzedék figyelemre méltó költőjének nevezte a Petőfi Irodalmi Múzeumban tartott díjátadón Pécsi Györgyi, a Kortárs versrovatának szerkesztője. Tóbiás Krisztiánnak eddig négy verseskötete jelent meg, a Kortársban a közelmúltban a szülőföldről írt megrendítő, remek esszéjét publikálták versei rendszeres közlése mellett. A szerkesztőség változatos, nívós és következetes alkotói munkássága elismeréseként ítélte neki a Kortárs 2018-as szépirodalmi díját – hangzott a laudáció.

A többi díjazottról a litera.hu oldalon lehet olvasni.

 

 

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Szilveszteri Retroparty

2025-12-30. 19.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Fellépnek a Petőfi Színház művészei.

Ezt benéztem!

2025-12-27. 18.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Musimbe Dávid Dennis önálló estje.

Hírek, Agora

Hírek

Füred épül, szépül satöbbi

2025.12.20.

Kivéve az Illés József utca - mert hát az nem kiemelt fontosságú turistaövezet -, ahol MÁR MEGINT CSŐTÖRÉS VAN. IGEN,…

igazi régi fürediek

2025.12.17.

Tisztelt Névtelen! Van egy nagy baj! A hozzászólása után ítélve Önnel semmi baja a füredieknek, hanem az éjszakai rendzavarókkal, stb.…

2025.12.16.

Sajnos a "rezignált füredinek" nem tudtam válaszolni, ezért ha nyomon követi az itteni beszélgetést, akkor válaszolnék, mégpedig nem vagyok iszákos,…

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

Bannerek

anigifwpmozi

Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2

Bahart