– Első alkalom, hogy karácsonyi dalokat adok elő a színpadon. 70 éves vagyok, végülis ideje kipróbálni új dolgokat. A koncert elején Papp Gyula barátommal, akivel 47 éve zenélünk együtt, duóban eljátszunk egy Mini számot, A vissza a városba címűt, majd Bartók Béla Este a székelyeknél című szerzeményét. Ezt az opuszt egyébként már a hetvenes években is játszottuk, ez volt az első hazai etnorock-világzene megnyilvánulás. Utána a gyerekkórusokkal közösen hat karácsonyi éneket adunk elő, Papp Gyula zongorázik majd, nekem könnyebb a helyzetem, mert a fuvolával csak díszítem a dalokat. Bár a főszerep a gyerekeké, sokat próbálok, hogy minden jól menjen.
– Inspirálja, hogy diákokkal közösen koncerteznek?
– Ötven éve vagyok a pályán, mindig is azt vallottam, hogy támogatni kell a fiatal zenészeket. Közös fellépéssel, tanítással, ahogy lehet. Mindig igyekeztem segíteni, most például Fehér Ádám gitárost támogatom, 12 éves a srác és világszínvonalon gitározik. A segítő szándék vezet a füredi koncert kapcsán is, remélem a kórusban éneklő gyerekek közül minél többen megmaradnak majd a zenélésnél, éneklésnél. A zenével nagyon sok mindent ki lehet fejezni, sokat tudunk adni általa. A muzsika mindig segít, zene nélkül nem érdemes élni, hiszen ha rossz kedvünk van, ha jó, a zene, az éneklés ott van kéznél.
– Úgy tűnik megszerette a várost, az utóbbi években többször is fellépett Balatonfüreden.
– Fiatal koromban sokat hippiskedtem a Balatonnál és persze Füreden, izgalmas emlékek kötnek ide. Nagy kedvvel jövök koncertezni. Az utóbbi időben őrült nagy fejlődésen ment át a város, öröm itt zenélni.
A karácsonyi koncert december 12-én lesz a Balaton Szabadidő Központban.







antinikotinista
2025.11.07.
Jól hangzik ez a bagóstopp, de minden rendelet csak annyit ér, amennyit végrehajtanak belőle. Ki és hogyan fogja ezt ellenőrizni…
Bővebben
Legyen minél több bejárható partszakasz!
2025.11.06.
Igen, köszönjük! És az év minél hosszabb időszakában, annál jobb!
Bővebben
Bagóstopp
2025.11.01.
Mindenféle szarkazmus nélkül, tényleg gratulálok a döntéshez! Ennek legalább tényleg van értelme! Még sok ilyet (nem tudok nem a turistastoppra…
Bővebben