Balatonfüred turisztikai kínálata, kulturális vonzereje kimagasló a térségben, a jelentősebb rendezvények nemcsak vendégeket vonzanak, hanem alakítják és meghatározzák Füred arculatát. Ugyanakkor évek óta gondot is okoz a sűrű programnaptár, májustól szeptemberig tulajdonképpen rendezvénydömping van a városban. A nagy rendezvények terve közel sem tartalmazza Füred összes programját, csak a legmeghatározóbbakat szemlézi.
Az éves nagyrendezvény lista itt.
A kínálat ebben az évben is bőséges lesz, a város identitását meghatározó rendezvények, mint például a Jókai Napok, Kékszalag, Anna-bál, Borhetek vagy a Romantikus Reformkor és az egyre népszerűbb sportesemények mellett könnyedebb rendezvények is várják az érdeklődőket.
A sétányon ismét felsorakoznak a népszerű oldtimerek, lesz Tavaszi Fesztivál, a Vaszary Galériában országosan is jelentős kiállítások nyílnak, és persze a Gyógy tér továbbra is a kiemelt presztízsű rendezvények helyszíne marad, itt lesz a Prímás verseny, az Opera gála, az augusztusi nagykoncert és Zoób Katti divatbemutatója.
Ismét számíthatunk a Blaha Lujza utcai programokra is, nyáron minden hétvégén (pénteken, szombaton 19-23 óráig) újra lezárják majd a forgalom elől a hangulatos utcát.
Tavaly debütált a város új gasztronómiai fesztiválja, a Füred Gastro folytatódik, november közepén igyekszik egy kis pezsgést hozni a városba.
Egyre inkább integrálódik a város kulturális életébe a felújított egykori zsinagóga, így a felső városrészben is egyre több lesz a program. Sőt, minden bizonnyal 2019-ben bővül majd az intézmények száma is, az Esterházy kastélyban kiállítás kap helyet, a Zákonyi sétányon pedig divatház és galéria nyílik a nyáron.
A rendezvényterv összeállításánál figyelembe vették a Nemzeti Turizmusfejlesztési Stratégiát, amelyben kiemelt szerepet kapott a kulturális-, a bor- és gasztronómiai turizmus. A stratégia az Anna-bált, illetve a Vaszary Galéria kiállításait a Balaton kiemelt turisztikai kínálatai közé sorolta, amelyek látogatása a belföldi vendégeken túl vonzerő lehet az igényesebb, minőségi turizmusra fogékony külföldi látogatók számára is. Ennek szellemében az Anna-bált évről évre igyekszik megújítani a város, a Vaszary Galériánál pedig továbbra is törekszenek az országos hírű és színvonalú kiállítások bemutatására.
Veszprém és a balatoni régió közös nyertes pályázata az Európa Kulturális Fővárosa 2023 címre is minden bizonnyal alakítja majd még a város programkínálatát.
"alvóbabák" az utakon
2025.03.18.
A gyorshajtókat büntetik és joggal, de mikor büntetik már a másik oldalt? akik tiszta útviszonyok mellett is csak 65-75 km-el…
Bővebben
Krónikás
2025.02.28.
A szolidaritási adó mértéke mellett problémás az átláthatatlansága. Azt már látjuk, hogy kikre és mennyit róttak ki, de arról soha…
Bővebben
Kérdés-nek
2025.02.05.
Köszönöm a választ!
Bővebben