Oldal kiválasztása

Új iskolai tornacsarnok

Szerző: | 2019-01-21.

Új tornatermet avattak a Református Általános Iskolában. A 320 négyzetméteres csarnokot két iskola, mintegy 220 diákja használja majd a mindennapi testnevelés órákon, emellett a kézilabda utánpótlás-nevelés számára egyéni képzési, kapusedzési lehetőséget is biztosít az új létesítmény.

A Református Általános Iskola valamint a Fekete István Speciális Általános Iskola diákjai veszik birtokba az öltözőkkel, szertárral ellátott új csarnokot, amelyet a kézilabda utánpótlás játékosai is használnak majd.

A beruházás közel 140 millió forintba került, a költségek hetven százalékát a TAO források biztosították, a fennmaradó részt pedig az önkormányzat állta annak reményében, hogy a tornaterem révén az országosan elismert balatonfüredi utánpótlás-nevelési rendszer tovább színesedik és erősödik.

– Két fontos célt teljesítettünk a tornacsarnok megépítésével. Egyrészt tudtunk javítani a Református iskola feltételein, másrészt a kézilabda utánpótlás-nevelés fejlesztéséhez is hozzájárultunk. Lényeges, hogy az általános iskolák kulturált, modern környezetet biztosítsanak a diákoknak, ez a folyamat itt jól halad, hiszen a tornaterem építése mellett megtörtént az intézmény külső felújítása, és további fejlesztéseket is tervezünk – vélekedett az átadó ünnepségen Bóka István polgármester.

  • Képgaléria

Kontrát Károly országgyűlési képviselő, államtitkár azt hangsúlyozta, hogy a tornaterem az iskolai oktatás, a szabadidős sport és az utánpótlás-nevelésben egyaránt fontos szerepet tölthet be a jövőben.
– Fontos a mindennapos testnevelés, mert a sport erősíti a közösséget, és fontos az élsport utánpótlásának a gondozása is, hiszen látjuk, mindannyiunk büszkeségére a férfi kézilabda világbajnokságon négy füredi játékos is szerepel a magyar válogatottban – mondta Kontrát Károly.

Rojtos Norbert, a Református Általános Iskola igazgatója kiemelte: az iskola ma már perspektívát adó tanintézmény, népszerűsége egyre nő. Az igazgató ígérte: az infrastrukturális fejlesztések mellé a színvonalas pedagógiai munkát is biztosítják.

Az ünnepélyes szalagátvágás után a diákok fel is avatták a pályát, nagy örömükre a 237-szeres magyar válogatott Fazekas Nándornak dobhattak kapura.

[bs-white-space]

A Balatonfüred Kézilabda Sportjáért Közhasznú Alapítvány együttműködve az önkormányzattal illetve a helyi kézilabda klubbal, évekkel ezelőtt a város sportéletének fellendítését tűzte ki célul, valamint a látvány-csapatsportágak, különös tekintettel a kézilabdára, támogatását. A szervezet révén évek óta zajlik a település sport infrastruktúrájának fejlesztése, ennek keretében adták át a közelmúltban a közoktatási és versenyzési célokat egyaránt szolgáló kézilabda csarnokot a Lóczy Lajos Gimnáziumban, majd az Eötvös iskola tornacsarnokát, – ebbe a sportfejlesztési programba illeszkedik a most átadott új tornaterem is.

 

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Hamvas Napok

2025-03-21-22. Tagore sétány, Irodalmi Szalon

Könyvbemutatók, megemlékezés.

Hírek, Agora

Hírek

"alvóbabák" az utakon

2025.03.18.

A gyorshajtókat büntetik és joggal, de mikor büntetik már a másik oldalt? akik tiszta útviszonyok mellett is csak 65-75 km-el…

Krónikás

2025.02.28.

A szolidaritási adó mértéke mellett problémás az átláthatatlansága. Azt már látjuk, hogy kikre és mennyit róttak ki, de arról soha…

Kérdés-nek

2025.02.05.

Köszönöm a választ!

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Toplogo Monitor
anigifwpmozi
300x160px
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart