A konferencia helyszínekben továbbra is a főváros dominál, Budapesten óriási a kereslet, amit a jelenlegi infrastruktúra már nem igazán tud kielégíteni. A vidéket, különös tekintettel a balatoni térséget is kedvelik a konferenciázók, a 150 fő befogadására képes 3-5 csillagos hotelek a legkeresettebbek. A legnépszerűbb konferencia helyszínek top 5-ös listájára csak vízparti települések fértek fel, a fővárost sorrendben Siófok, Balatonfüred, Visegrád, illetve Velence követte.
A klasszikus konferenciák mellett azonban egyre népszerűbbek a céges csapatépítő rendezvények, ezeket előszeretettel szervezik vidékre a vállalatok, amelyek a munkaerő megtartás egyik fontos eszközét látják ebben. Iparágtól és cégmérettől függetlenül mindenhol jellemző az évi legalább egy elvonulás. A trend is megváltozott, míg korábban elsősorban csak tavasszal és ősszel szerveztek ilyen összejöveteleket, mára megszűnt ez a ciklikusság, egész évben van kereslet a csapatépítő tréningek befogadására. Itt Siófok, Balatonfüred, Tata és Cegléd a legkeresettebb helyszín.
Balatonfüreden több szálloda is előszeretettel ad helyet konferenciáknak illetve csapatépítő tréningeknek, sőt érdeklődésünkre elmondták, a szálláshelyek fejlesztésekor is fontos szempont volt ezeknek az igényeknek a kielégítése.
Az átlagos magyar csapatépítő hossza egyébként 2,5-3 nap, a tipikus részvételi szám 50 fő. Programokban két irány figyelhető meg. Az alacsonyabb költségkerettel futó csapatépítők esetében jellemző a közös főzés, míg a másik irányt a külsős trénercég által szervezett aktív programok – hajózás, quadozás – jellemzik.
A KonferenciaHotelek.hu előrejelzési szerint 2019-ben további bővülés várható ezen a piacon, a vállalatok valószínűleg még több aktív programot szerveznek majd dolgozóiknak, annak érdekében, hogy magukhoz láncolhassák az alkalmazottakat.
Egy állandó lakos
2025.05.14.
Előrebocsátom, indulatos lesz, de igyekszem mégis úgy fogalmazni, hogy átmenjen a szűrőn. Érzésem szerint "Részvénytársaság" nem állandó lakos. Ha ez…
Bővebben
2025.05.13.
Kedves "Sírjak Vagy Nevessek?" Sírjon, ha a nyaralótulajdonosokra úgy tekint, mint akik rosszat tesznek a városnak, és helyes lenne minél…
Bővebben
sirjak vagy nevessek?
2025.05.10.
Ezt a hozzászólást olvasva majdnem elsírtam magam. Szegény nyaralótulajdonosok, hogy sajnálom őket. Valahol van egy lakásuk, itt meg egy nyaralójuk.…
Bővebben