A fejlesztés célja egy újszerű, modern közösségi tér kialakítása. A három, mintegy 200 millió forintos, pályázati valamint a 220 milliós önkormányzati forrásból megvalósuló beruházás során mintegy 120 négyzetméterrel bővítik és egyúttal akadálymentesítik a meglévő épületet. Jelentős infrastrukturális fejlesztések valósulnak meg, kicserélik a bútorzatot, az új korszerű technika pedig minden korosztály igényét kielégíti majd.
Emellett megtörténik az intézmény energetikai korszerűsítése. Az épület új külső homlokzati szigetelést kap, kicserélik a nyílászárókat, és korszerűsítik a fűtési rendszert.
A könyvtárat a megváltozott igényeket figyelembe véve alakítják át. A bővítés révén jelentősen nő majd a könyvtár területe, így egy világos modern többfunkciós közösségi tér várja majd az olvasókat. Bővül az emeleti rész is, lesznek oktatási, audiovizuális ismeretek tanulására alkalmas helyiségek, a gyermekkönyvtár régi olvasó terme pedig a szabadpolcos könyvtári részhez kapcsolódik majd.
Az udvar egy része a közösség számára is nyitott pihenő kert lesz, amolyan irodalmi teraszként működik majd.
– Elavult a könyvtár épülete, már nem felel meg a jelenlegi előírásoknak. Működtetése rengeteg energiát emészt fel, ráadásul a szolgáltatásainkkal és folyamatosan bővülő könyv bázisunkkal, már rég kinőttük az épületet. Szerencsére sok a látogatónk, évente közel negyvenezren keresik fel a könyvtárat. A beruházás után egy modern intézmény várja majd az olvasókat – nyilatkozta a balatonfured.hu kérdésére Tóth Györgyi a könyvtár igazgatója.
Február 21-től a Lipták Gábor Városi Könyvtár szolgáltatásai ideiglenesen szünetelnek csak a dokumentumok visszahozására lesz lehetőség, február 26-tól egészen az új hely nyitásáig, keddtől péntekig 10.00-18.00 óra között lesz elérhető a könyvtár, de szintén csak a visszavétel működik majd.
Márciustól a könyvtár ideiglenes címre költözik, a jelenlegi épület mellé, a Kossuth utca 33. szám alatti épületbe. Itt az adatbázis 20 százaléka lesz kölcsönözhető, a többi könyvet pár napos határidővel tudja biztosítani majd a könyvtár.
Az ideiglenes helyen hétfő-péntek 8-15 óra között, csütörtökön pedig 8-18 óra között lesz nyitva a könyvtár.
Az arácsi fiókkönyvtár az eddig megszokott rend szerint működik tovább.
[bs-white-space]
A könyvtár eredeti épülete az 1930-as években épült református közösségi házként, majd Vasas Kultúrházként, később művelődési ház és könyvtárként üzemelt 1980-ig, amikor az alapfalakig lebontották. 1987-ben már Városi Könyvtárként működött. Azóta az épület felett eljárt az idő, a tetőzet, a nyílászárók, a hőszigetelés és a fűtési rendszer is korszerűtlen. Eredetileg 70 ezer kötetesre tervezték az épület befogadási mértékét, ez ma már kicsi, jelenleg 85 ezer darabos a könyvtár állománya.
Mert ha elindul a vonat...
2024.09.26.
Biztos nem Belgrádba ment a kérdéses járat... Akkor nem, hogy 32 percet késett volna, hanem 32 perccel előbb érkezett volna…
Bővebben
MÁV
2024.09.25.
A 32 perc az még csak lóf... sem. Ez tényleg így van. Bármit csak akkor lehet szóvá tenni, ha 120…
Bővebben
soha többet vonat!!!
2024.09.25.
Több éve vonatoztam utoljára és hétfőn egy világ dőlt össze bennem! a 13,05-ös tapolcai vonat 32 perces késéssel indult Füredről,és…
Bővebben