A megállapodás célja, hogy az érintett felek stratégiai és operatív szinten is együttműködnek a balatoni bringa túraútvonalak bővítésében. A fejlesztés nem érinti a meglévő Balatoni bringakörút nyomvonalát, viszont mintegy 600 kilométernyi új, kerékpározható túraútvonalat jelölnek ki a térségben, amely mentén szervizeket, pihenőhelyeket, információs táblákat helyeznek el. Balatonfüreden egy szolgáltató pontot is kialakítanak.
A térségben egyre népszerűbb a profi és az amatőr kerékpározás, amiben jelentős potenciál rejlik az országos turizmus szempontjából is – hangzott el Balatonfüreden, a Margaréta Hotelben rendezett sajtótájékoztatón.
Princzinger Péter a konzorciumot vezető Magyar Kerékpáros Szövetség elnöke hangsúlyozta, az a cél, hogy a minőségi szolgáltatásokat kereső, fizetőképes turisták érkezzenek a régióba, ehhez azonban jó minőségű kerékpárutakra és hosszan nyitva tartó helyi szolgáltatókra, valamint közös gondolkodásra van szükség.
A balatoni turizmus élénkítésének egyik fontos eszköze, a főleg ősszel és tavasszal népszerű, kerékpáros turizmus. Szempont az is, hogy a turisztikai forgalmat a part menti településekről továbbirányítsák a parttól 25-30 kilométeres sávon belül lévő szolgáltatókhoz. Ezt a célt szolgálja a most bejelentett turisztikai fejlesztés.
[bs-white-space]
A Magyar Kerékpáros Szövetség, Balatonfüred-, Keszthely-, Balatonföldvár önkormányzata, a Balatoni Kör Egyesület, a Balatoni Turizmus Szövetség, a Magyar Tourinform Szövetség, a BAHART Zrt., a SEFAG Zrt., a Bakonyerdő Zrt., Balaton-felvidéki Nemzeti Park, Magyar Közút Nonprofit Zrt., valamint a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége ültek asztalhoz, hogy aláírásukkal hitelesítsék az eddigi legnagyobb biciklis-turisztikai fejlesztési összefogást a balatoni régióban.







Füred épül, szépül satöbbi
2025.12.20.
Kivéve az Illés József utca - mert hát az nem kiemelt fontosságú turistaövezet -, ahol MÁR MEGINT CSŐTÖRÉS VAN. IGEN,…
Bővebben
igazi régi fürediek
2025.12.17.
Tisztelt Névtelen! Van egy nagy baj! A hozzászólása után ítélve Önnel semmi baja a füredieknek, hanem az éjszakai rendzavarókkal, stb.…
Bővebben
2025.12.16.
Sajnos a "rezignált füredinek" nem tudtam válaszolni, ezért ha nyomon követi az itteni beszélgetést, akkor válaszolnék, mégpedig nem vagyok iszákos,…
Bővebben