A fa, a víz és a szív

Ráolvasással, elmélkedéssel, és borkóstolással idézték meg a magyar irodalom örök megosztó, ám egyben legendás szerzőjét Hamvas Bélát a róla elnevezett Hamvas Napok keretében.

A hazai irodalom és bölcselet egyik legnagyobb huszadik századi alakjára Hamvas Bélára emlékeztek meg a városban.
A Tagore sétányon tartott megemlékezésen Ildikó Síposová, a Szlovák Kulturális Intézet igazgatója úgy fogalmazott: Hamvas, aki Pozsonyban töltötte gyermekéveit, hatalmas művészi tehetséggel megáldott prózaíró, filozófus volt, a bölcsességek szerelmese, aki jelentős szellemi hagyatékot hagyott maga után.

– A hársfa, a Balaton, és a sok ezer vergődő szív otthona határol be itt bennünket, azaz a fa, a víz és a szív hármasában állunk itt – kezdte beszédét Szőcs Géza, költő, a Hamvas Béla Asztaltársaság tiszteletbeli elnöke, aki Faludy György 1949-ben, a Koloska völgyből visszatérve írt versét idézte fel, amely arról szólt, hogy a völgyben egy különös alakú fára felmászva a madarak fütyülését utánozta.
– Nyilván Faludy fája, amiről írt, azonos Hamvas hársfájával, mely lehet, hogy őse a Salvatore Quasimodo által megverselt hársnak, amúgy pedig mind rokonai egymásnak és így ennek a fának is, amit 19 évvel ezelőtt ültetett Sava Babic Hamvas Béla megidézésére és megszólítására – zárta beszédét Szőcs Géza.
A megemlékezésen, a Hamvas-hársra ráolvasták az író FÁK című esszéjének egy részletét, most magyar és szlovák nyelven.

  • Képgaléria

Az emlékünnepség után a Hamvas életműsorozat legújabb kötetéről Palkovics Tibor filozófus, Hamvas hagyatékának gondozója és Stamler Ábel vallástudós beszélgetett.

A kétnapos rendezvény szombaton koncerttel folytatódik, Weöres Sándor és Ady Endre megzenésített verseit viszi színpadra a Misztrál együttes. Az 1997-ben alakult zenekar a magyarországi zenei élet egyik népszerű formációja. Megzenésítéseik forrása a magyar népzenei hagyomány, amelyet gyakran ötvöznek a ma divatos világzenei irányzatokkal is.

Hamvas Béla író, filozófus 1897-ben született Eperjesen. 1919–ben jelentek meg első irodalmi tárgyú írásai. Bölcsészdiplomája megszerzése után 1923-ban a Budapesti Hírlap és a Szózat újságírója lett. 1927-ben a Fővárosi Könyvtárban helyezkedett el könyvtárosként, ott dolgozott egészen 1948-ig. Ez életének egyik legtermékenyebb időszaka. A II. világháború után egy ideig az Egyetemi Nyomda kis tanulmányai című sorozatot szerkesztette, de 1948-ban sorozatos bírálatai után felfüggesztették állásából. Fizikai munkásként nyugdíjazták 1964-ben. Négy évvel később hunyt el. Életében csupán két esszégyűjteménye jelent meg, munkásságát agyonhallgatták. Máig szélsőségesen ítélik meg az életművét, rajonganak érte vagy éppen elutasítják. 1983 után jelenhettek csak meg könyvei. 1990-ben posztumusz Kossuth-díjat kapott.

 

Olvass tovább

Hozzászólások lezárva.