Legyenek vidámak, oldottak a lányok!

Július 27-én rendezik meg az idei, 194. Anna-bált. Már javában zajlanak a nyár emblematikus eseményének előkészületei, hogy a hagyományos kísérő rendezvények, és persze maga a bál a szokásoknak megfelelően jó hangulatban teljék. A ceremónia szerint ezúttal is a tavalyi bál szépe ad engedélyt a bál megnyitására. A 27 éves, Budapesten élő, Tóth Kinga Zoét kérdeztük, ő miként készül a bálra.

– Az Anna- bál egy nagyon szép emlék számomra, jó visszagondolni rá, életem egyik legszebb napja. Hangulatos este volt, boldog voltam. Nem érkeztem különösebb céllal, meg sem fordult a fejemben, hogy nyerhetek, úgy gondoltam ez a 18 éves lányok között dől majd el, ezért aztán nem volt bennem semmi szorongás. Oldott voltam, közvetlen és mosolygós, biztos ez is közrejátszott abban, hogy felfigyeltek rám.

Befolyásolta valamiben az életét, hogy a bál szépének választották?

– A bál után több felkérést is kaptam: fotózásra, divatbemutatóra, egy sport márkának készítettek rólam fotókat, reklámfilmben is szerepeltem. Igaz, a bál előtt is kapcsolatban voltam modell ügynökséggel, szóval nehéz megmondani, hogy mit köszönhetek a bálnak. Az biztos, volt pár felkérés, amit azért kaptam, mert látták a báli fotóimat. Most hétvégén például Debrecenbe utazom a férfi kézilabda magyar kupadöntőre, ahol, mint a bál szépe veszek részt a díjátadó ünnepségen. Egyébként a szakmámban dolgozom, marketing-reklám szakon diplomáztam, jelenleg egy budapesti marketing ügynökségnél dolgozom.

Már készül az idei bálra?

– Nagyon jó érzésekkel gondolok az Anna-bálra, de érdekes, most jobban izgulok, mint tavaly. Ezúttal jóval nagyobb figyelem hárul majd rám, lesznek feladataim, részt veszek a Szívhalászaton, végig kocsikázom a városon, én nyitom meg a bált, szerepelnem kell, szóval a szokásosnál nagyobb izgalommal készülök. A vőlegényemmel jövök, az a célom, mint tavaly, töltsünk el egy hangulatos estét.

A hagyományostól eltérő ruhában volt a tavalyi bálon. Megvan már az idei ruhája?

– A ruhám még nincs meg. Tavaly a saját elképzeléseim alapján egy részemre tervezett ruhában voltam, ami nagyon jól sikerült, valószínűleg ugyanaz a tervező készíti majd el az idei ruhámat is, de a formáján és a színén még gondolkodom.

Mit tanácsolna az elsőbálozó lányoknak?

– Tavaly nagyon sok lány volt hófehér, menyasszonyi ruhában, véleményem szerint az elsőbálozók nyugodtan választhatnak ennél egy kicsit különlegesebb darabot, és színben is el lehet térni a fehértől. Biztos vagyok benne, hogy a sikeremet a ruhámnak is köszönhetem, mert feltűnő volt, kicsit elrugaszkodott a hagyományoktól, és magaménak éreztem, nem mozogtam benne idegenül. A másik tanácsom, hogy az este folyamán ne a bál szépe választással foglalkozzanak a lányok. Érezzék jól magukat, legyenek vidámak, oldottak. Élvezzék a párjukkal az estét, így lesz jó kisugárzásuk. Tapasztaltam a bálon, hogy érezhető a lányok között a rivalizálás, méregetik egymást, túlizgulják a rendezvényt, voltak, akik szavazatokat is gyűjtöttek. Én tavaly csak egy jó estét szerettem volna eltölteni, szerintem ezt látták rajtam, és ezért figyeltek fel rám.

Idén, mint a bál szépe, hivatalosan vesz részt az eseményen. A későbbiekben is eljön majd a bálra?

– Biztos, hogy eljövök majd még. Színvonalas rendezvény, amelyhez nagyon szép emlékek kötnek. Szeretem, hogy megőrizték a bál hagyományait, szerintem ez a vonzereje is. Ajánlom a fiatal lányoknak a bált, ne hagyják ki, mert mindenképp maradandó élmény lesz számukra.

 

Olvass tovább

Hozzászólások lezárva.