Június 20-ig a tavalyi árakon lehet strandolni a város két fürdőjében, a Kisfaludyn megmaradt a füredi lakosok számára kedvezményes 500 forintos éves bérlet, a főszezonban azonban lesz jegyáremelés. Az Esterházy strandon 1350-, a Kisfaludyn 950 forint lesz a belépő.
Mindkét strand partszakaszán folyamatosan történik a hínárirtás és elvégezték a szezonra való felkészülés munkálatait is. A vizes blokkokat renoválták, felújították a kiszolgáló épületeket és játszótereket tovább gyorsították a beléptetési rendszert.
– Nagyon fontos, hogy a városhoz méltó környezet és minőségi szolgáltatások várják a látogatókat, ezt tartottuk most is szem előtt. Mindkét strandra sokat költöttünk, de ezúttal a Kisfaludy strandon nagyobb fejlesztések voltak. Szeretnénk a strand minőségét tovább emelni. Jelentős parkosítást hajtottunk végre, kivágtunk mintegy húsz, öreg fát, helyükre viszont összesen 64 darab fát ültettünk. Új cserjéket is telepítettünk, a part menti szakaszon, a sokszor kezelhetetlen állapotú homokos sáv helyén, sétányt alakítottunk ki. Felújítottuk a két homokos lidót, és kulturált környezetet alakítottunk ki a csúszdánál is – válaszolta a balatonfured.hu kérdésére Somogyi László, a Probio Zrt. vezérigazgatója.
A strandokat üzemeltető cég vezetője hangsúlyozta: elkerülhetetlen volt a jegyáremelés, amely egyrészt a költségeket fedezi, másrészt a szolgáltatások folyamatos fejlesztését teszi lehetővé.
– A füredi állandó lakosok prioritást élveznek, számukra nem emeljük a belépő árát, marad a szimbolikus értékű éves bérlet is. A hosszú távú stratégiánk része a helyi lakosok kedvezményeinek megtartása illetve a Füreden megszálló vendégek kiszolgálása – mondta Somogyi László, aki hozzátette: a Kisfaludy strand előtti mintegy 1000 autót befogadó nagy parkoló ebben az évben is ingyenesen használható.

A Kisfaludy strandon az eső dacára is fürödtek már a vendégek







Füred épül, szépül satöbbi
2025.12.20.
Kivéve az Illés József utca - mert hát az nem kiemelt fontosságú turistaövezet -, ahol MÁR MEGINT CSŐTÖRÉS VAN. IGEN,…
Bővebben
igazi régi fürediek
2025.12.17.
Tisztelt Névtelen! Van egy nagy baj! A hozzászólása után ítélve Önnel semmi baja a füredieknek, hanem az éjszakai rendzavarókkal, stb.…
Bővebben
2025.12.16.
Sajnos a "rezignált füredinek" nem tudtam válaszolni, ezért ha nyomon követi az itteni beszélgetést, akkor válaszolnék, mégpedig nem vagyok iszákos,…
Bővebben